VÁLOGATOTT

Győzelem Törökország ellen

Szoboszlai Dominik találatának köszönhetően győzelemmel kezdte a 2024-es esztendőt a magyar válogatott. 

Péntek este tömött lelátók előtt látta vendégül a magyar válogatott Törökország legjobbjait a Puskás Arénában felkészülési mérkőzésen. Csapatunk kapusa, Tóth Balázs ott volt a válogatott meccskeretében, de rajta kívül több korábbi Vidi-játékos is érdekelt volt a találkozón. Lang Ádám és Nego Loic a kezdőben kapott helyet, míg a kispadon Tóth Balázson kívül ott ült Mocsi Attila, Bolla Bendegúz, Kleinheisler László és Nagy Zsolt is.

A székesfehérvári születésű Szoboszlai Dominik vezetésével vonult ki a pályára a magyar válogatott, amely az első félidőben több helyzetet is kialakított a törökök kapuja előtt. A 28. percben Nego passza után Sallai 17 méteres lövését védte Günok. Tíz perccel később Szoboszlai ívelt egy szabadrúgást a kapu elé, Sallai közeli lövését nagy bravúrral védte a törökök kapusa. Az első játékrész végén Gulácsinak is akadt dolga, előbb Kökcü, majd Akgün lövését védte a magyar kapus.

A második félidőt remekül kezdtük, Szoboszlai szabadrúgása után Ünal kezezett a 16-oson belül, a jogos 11-est a Liverpool sztárja higgadtan értékesítette (1-0). A 68. percben egy szép támadás végén Varga Barnabás növelhette volna az előnyünket, de az FTC támadójának 16 méterről leadott lövését bravúrral védte Günok. Öt perccel később Yildiz vezette egyedül a labdát a kapunkra, 14 méteres lövését parádés mozdulattal védte Gulácsi. Nem sokkal később Güler vette célba 12 méterről a jobb felső sarkot, de a Lipcse magyar kapusa ismét bravúrral védett. A hátralévő időben az eredmény már nem változott, igaz a 92. percben Schafer bevette a törökök kapuját, de les miatt a találatot érvénytelenítette a játékvezető. A lényeg azonban az, hogy a 2024-es esztendőt győzelemmel kezdte nemzeti csapatunk. Szép volt, fiúk!

A magyar válogatott legközelebb jövő héten kedden, 19 órakor Koszovót fogadja a Puskás Arénában.

Szerző: Wéninger Ákos

Fotó: fehervarfc.hu

További hírek