Visszapillantó 2017 - OKTÓBER: Juhász vezérletével győzelem a Puskás ellen

Sorozatunkban egy-egy meghatározó pillanatot idézünk fel az év 12 hónapjából. Októberben pályaválasztóként az Új Hidegkuti Stadionban játszottunk a PAFC-cal és a hajrában megszereztük a három pontot.

Szeptember után októberre újabb válogatott szünetet iktattak be a versenynaptárba, így az első hétvégén nem rendeztek bajnoki fordulót. Ezt követően azonban folytatódtak a küzdelmek, mégpedig onnan, ahol az egész elkezdődött: a 12. fordulóban ismét az 1. fordulós ellenféllel néztünk farkasszemet. A Balmazújváros elleni újabb 1-1 után a Puskás Akadémia következett, a találkozó érdekességét pedig az szolgáltatta, hogy a kiírás értelmében nem fogadhattuk a Pancho Arénában a PAFC-ot, így ideiglenesen az Új Hidegkuti Stadionba költöztünk. Csapatunk a kezdetektől fogva kezdeményezően lépett fel és számos helyzetet kialakított, de egészen a hajráig nem sikerült feltörnünk a reteszt. Ám amikor már úgy festett, hogy pontosztozkodásra kerül sor, érkezett Juhász, aki egy szögletet továbbított Hegedűs kapujába. A ráadás első percében Henty tette fel az i-re a pontot: 2-0-ra győzött a Vidi!

Szerző: Guber Péter

Fotó: vidi.hu

További hírek