STATISZTIKA

Fiola, Vinícius, Hadzic és Henty is bekerültek a 13. forduló álomcsapatába

Négy játékos "képviseli" klubunkat a legutóbbi kör legjobbjai között. A félbeszakadt Vasas-Haladás pótlásával lezárt 10. körben szintén került be Vidi-játékos a tizenegybe.

A vidi.hu-n a szezon folyamán már számos alkalommal beszámoltunk az InStat futballelemző cég által készített statisztikák alapján összeállított álomcsapatokról, hiszen azoknak rendszeres szereplői klubunk játékosai is. Nem volt ez másként a 13. fordulóban sem: a Puskás Akadémia elleni bajnokin nyújtott teljesítményük alapján négyen is bekerültek az OTP Bank Liga legjobb játékosai közé.

A 13. forduló álomcsapata
Dibusz (Ferencváros) - Fiola (Videoton FC), Vinícius (Videoton FC), Marquinhos Pedroso (Ferencváros) - Vela (DVTK), Gorriarán (Ferencváros), Sigér (Balmazújváros), Simon Á. (Paks), Hadzic (Videoton FC) - Henty (Videoton FC), Arabuli (Balmazújváros)

A Vasas-Haladás összecsapás félbeszakadása miatt korábban nem lehetett mérleget vonni a 10. forduló teljesítményeit illetően, nemrég azonban ezt az találkozót is pótolták. A szeptember 23-i meccsnapon a Budapest Honvéddel játszottunk 1-1-re végződő mérkőzést a Pancho Arénában.

A 10. forduló álomcsapata
Dibusz (Ferencváros) - Latifu (Honvéd), Szatmári (DVSC), Benes (Vasas), Marquinhos Pedroso (Ferencváros) - Varga R. (Ferencváros), Berecz (Vasas), Hadzic (Videoton FC), Vida (Vasas), Hangya (Vasas) - Novothny (Újpest)

Az összes 2017-18-as fordulóban nyújtott teljesítmények átlaga alapján szintén négyen vannak ott az álomcsapatban.

A szezon eddigi álomcsapata átlagértékek alapján
Dibusz (Ferencváros) - Lovrencsics G. (Ferencváros), Benes (Vasas), Marquinhos Pedroso (Ferencváros) - Suljic (Videoton FC), Gorriarán (Ferencváros), Windecker (Újpest), Nagy D. (Újpest), Hadzic (Videoton FC) - Henty (Videoton FC), Lazovics (Videoton FC)

 

Szerző: Guber Péter

Fotó: vidi.hu

További hírek