TUDÓSÍTÁS

Vereség Zalaegerszegen

Két góllal nyert a ZTE.

A 2024-es esztendő első bajnoki mérkőzését a ZTE FC otthonában játszottuk. Bartosz Grzelak vezetőedző több alapemberére sem számíthatott sérülés és betegség miatt, valamint legújabb igazolásunk, Nicolas Stefanelli játékengedélye sem érkezett meg az Egyesült Államokból, így az alábbi kezdőt küldte pályára vezetőedzőnk: Tóth B. - Csongvai, Serafimov, Spandler - Bese, Katona, Pinto, Christensen, Schön - Kastrati, Tóth T. A 2004-es születésű sajátnevelésű támadónk, Tóth Tamás Vid, gyermekkora óta piros-kékben focizik, edzőmérkőzéseken már játszott első csapatunkban, ősszel a legtöbbet az NB II-es Siófokban töltötte a pályán. Játszott korábban az U17-es, U18-as és U19-es válogatottakban is.

Vidi-helyzettel kezdődött a meccs, a 2. percben Kastrati kapott egy remek indítást, a koszovói támadó 10 méterről leadott pattogós lövése fél méterrel kerülte el a kaput. A túloldalon Bedi dolgoztatta meg Tóth Balázst a 7. minutumban, majd egy perccel később megszerezte a vezetést a hazai együttes: Kiss szögletét Mance csúsztatta be a rövidről a kapuba (1-0). A 14. percben Sankovic erős, 20 méterről leadott lövését ütötte oldalra Tóth Balázs, míg a másik oldalon Kastrati beadására Katona érkezett középen jó ütemben, de nem a legjobban pattant előtte a labda, így az középpályásunk lábáról Dombó kezébe hullott. Bő tíz perccel a szünet előtt Sajbán tüzelt 15-ről, Tóth Balázs nagyot védett. A 40. percben előbb Serafimov fejesét védte Dombó, majd a szögletet követően Csóka válláról a kapufára pattant a labda, szerencséje volt a ZTE-nek. A 45. minutumban Mance ballal, egy pattanás után nagy erővel lőtte el a labdát 19 méterről, Tóth Balázs nagyot védett, de ezzel még nem volt vége az első játékrésznek, ugyanis a háromperces hosszabbításban Mance duplázta meg góljainak számát és a ZTE előnyét (2-0).

A második félidő első helyzetére az 56. percig kellett várni, ekkor a kétgólos Mance vezette a labdát kapusunkra, Tóth ezúttal is nagyot védett. Hét perccel később a csereként pályára lépő Berki tekert 20 méterről alig kapu mellé. A 73. percben sikerült szépítenünk, Várkonyi lökte fel Schönt a hazai kaputól 21 méterre, a labda mögé csapatkapitányunk, Csongvai Áron állt szabadrúgása talán egyébként is utat talált volna a hálóba, de még kicsit meg is pattant a lövés egy hazai védőn, így Dombónak semmi esélye nem volt a hárításra (2-1).

Négy perccel később Kastrati készítette le a labdát Berkinek, fiatal játékosunk 13-ról lőtt, Dombó védett. Néhány perccel a rendes játékidő vége előtt Csongvai szabálytalankodott a 16-osunk előterében, Croizet szélről elvégzett szabadrúgásába talán senki nem ért bele, a francia középpályás góljával 3-1-re módosult az eredmény, amely egyben a találkozó végeredménye is lett.

A meccs krónikájához tartozik, hogy Kovács Patrik lett minden idők legfiatalabb Vidi-játékosa (a bajnoki mérkőzések tekintetében), 6016 naposan. Az eddigi rekorder Zsinka János 6174 naposan debütált csapatunkban. Rajta kívül is pályára lépett csereként a 2003-as születésű Simut Mario, a 2004-es születésű Berki Marcell és a 2005-ös születésű Pető Milán is.

A mieink legközelebb szerdán 17:30-kor Kisvárdán lépnek pályára az OTP Bank Liga NB I 19. fordulójában.

Szerző: Wéninger Ákos

Fotó: fehervarfc.hu

További hírek