Nem volt válaszunk Varga Barnabás és Windecker József góljaira.
A csütörtöki, Vidi-továbbjutással véget ért gabalai visszavágó után pénteken még Azerbajdzsánban edzett a keret, majd egy hosszú utazást és egy szombati edzést követően vasárnap már Pakson lépett pályára csapatunk. Michael Boris a zöld-fehérek otthonában a Kovács D. - Fiola, Serafimov, Sabanov - Nego, Pinto, Makarenko, Dárdai, Heister - Kodro - Zivzivadze tizenegyre számított kezdőként, a másik oldalon a paksi kispadon debütáló Waltner Róbert többek között a fehérvári nevelésű Szabó Bálintot és az 57-szeres válogatott Kádár Tamást is kezdőnek jelölte.
Az első nagy helyzet Kodro előtt adódott, a 4. percben Nego beadást követően fejelt mindössze centikkel a kapu mellé bosnyák válogatott csatárunk. Ezt követően leginkább a mezőnyben folyt a játék egészen a 17. percig, amikor Balogh Balázs távoli lövése ment el a kapunk mellett, tíz perccel később pedig Nego megpattanó lövése kötött ki Nagy Gergely kezében. Fél óra játék után a Gabala ellen mindkét meccsen betaláló Zivzivadze villant, a tizenhatos sarkáról leadott lövését Nagy szép vetődéssel tolta szögeltre - a sarokrúgás veszélytelen volt.
A 33. percben Makarenko indult meg, Dárdaihoz passzolt, aki jól centerezett középre, az érkező Zivzivadze 7 méteres fejesét Nagy lábbal hárította. A 38. és a 40. percben újabb szélekről jövő beadások után ismét Budu, majd Pinto került helyzetbe, de ők nem találtak be, nem úgy a 41. percben Varga Barnabás, aki Haraszti labdájával lépett ki a középhátvédek között, majd eltolta azt Kovács mellett és higgadtan a hálónkba gurított (1-0). A félidő egy életerős Rúben Pinto lövéssel ért véget - Nagy Gergely szépen zárta a rövidet.
A szünetben nem cserélt egyik vezetőedző sem, négy perc játék után pedig Dárdai újabb jó beadása után Kodro csinált meg egy szép cselt, de az ötösről ballal kapu mellé gurított. Egy perccel később Windecker lőtte ki a tizenhatoson belülről a jobb felső sarkot, a gólt percekig vizsgálta a VAR (Szabó János volt még a lövést megelőzően a leshatáron), de végül érvényesnek ítélték meg a gólt a játékvezetők (2-0).
A 60. percben hármat cserélt Michael Boris: Makarenko, Heister és Rúben Pinto helyett Bumba, Hangya és Petrjak lépett pályára. Öt perccel a változtatások után Nego passzolt Kodróhoz, akinek a lövése jó felé ment, de az egyik hazai hátvédről végül az alapvonal mögé pattant a labda. Beszorult ekkor kicsit a Paks, egy percen belül két szögletet is elvégezhettünk, FIola Attila még egy ollózással is megpróbálkozott, de nem járt sikerrel. A 72. percben Nego bombázott 15 méterről kapu fölé, majd Funsho váltotta Dárdait. Az utolsó negyedórára egy Haraszti emeléssel fordultunk rá, egykori játékosunk Varga csúsztatása után veszélyeztetett.
A május óta magyar állampolgársággal is rendelkező nigériai támadónak nem is kellett sok idő ahhoz, hogy helyzetbe kerüljön, a kapu közepébe tartó fejesét azonban hárította Nagy Gergely. A 81. percben 20 méteres Bumba lövése pattant ki Nagyról, a labdát Szabó vágta szögletre. A sarokrúgás után Petrjak lapos próbálkozását védte a paksi hálóőr. A hajrában folyamatosan támadtunk, Kodro távoli bombájánál óriási védést mutatott be Nagy a 82. percben, majd Budu 3 méteres fejesénél is a helyén volt a paksi kapus. Egy kontrával a 85. percben meglógott a Paks is, de Sajbán Máté szerencsénkre 14 méterről eltekerte a kapunk mellé a labdát.
A 90. percben ismét Bumba próbálkozott, de Nagy Gergely ezen a vasárnapi találkozón mindent hárítani tudott. Bognár játékvezető öt percet hosszabbított, ez azonban csak egy Fiola-Nagy Richárd összeakaszkodásra (mindkét játékos sárga lapot kapott) és egy nagy Kovács Dániel védésre volt elég, így pont nélkül távoztunk Paksról.
Szerző: molfehervarfc.hu
Fotó: molfehervarfc.hu