JÁTÉKVEZETŐ

Szymon Marciniak vezeti a ma esti BL-selejtezőt

A lengyel játékvezető két héttel ezelőtt még a Real Madrid és az Atlético Madrid közötti UEFA Szuperkupa-döntőn bíráskodott.

Az odavágót és Gianluca Rocchit követően ismételten magas pedigréjű játékvezetőt jelölt ki az UEFA a MOL Vidi FC Bajnokok Ligája-selejtezőjére. A találkozót a lengyel Szymon Marciniak fújja, aki már öt komoly döntőn is működött.

Az utolsó ezek közül az augusztus 15-i Real Madrid-Atlético Madrid (2-4) UEFA Szuperkupa-döntő volt, ezt megelőzően pedig a 2017-es Lengyel Szuperkupát, a 2013-as és 2016-os Lengyel Kupa-döntőket és a 2015-ös U21-es Eb-döntőt vezette.

2008 óta dolgozik a lengyel élvonalban, 10 év alatt 235 találkozót fújt, 2011 óta FIFA-kerettag. A 2016-os Eb-n három meccset vezetett, köztük a magyarok csoportjából az Ausztria-Izland összecsapást, a nyári világbajnokságon előbb az Argentína-Izland (1-1), majd az emlékezetes Németország-Svédország (2-1) találkozók jutottak neki. Érdekesség, hogy számtalan más meccs mellett működött már a svájci másodosztályban, valamint, a japán, szaúdi és katari élvonalban is.

A magyar válogatott 2014-es, Dánia elleni 2-2-jét (ezen Varga József, Pátkai Máté és Juhász Roland is játszottak), valamint a 2017-es, Portugália elleni 0-3-at (ezen Vinícius volt érdekelt) fújta; valamint a DVSC-BATE BL-selejtezőt 2014-ből (1-0, Varga József játszott), az Aalesunds-FTC-t 2011-ből (3-1) és a magyar U21-es válogatott Törökország elleni Eb-selejtezőjét szintén 2011-ből (1-2, Kovács István játszott).

Klubunknak is szép emlékei lehetnek róla, hiszen 2012-ben az EL-selejtezők 3. körében ő bíráskodott a Gent elleni visszavágón, amikor együttesünk 3-0-ra nyert, ráadásul a belgák 9 emberrel fejezték be a találkozót. Az akkori csapatból Stopira, Vinícius és Kovács István az AEK ellen is bizonyíthat.

Marciniak sárga lap-átlaga 3,83-as, 3-4 meccsenként oszt ki piros lapot és 2-3 találkozónként ítél büntetőt. Ebben az idényben 5 meccsen 22 sárgánál, 1 pirosnál és 1 tizenegyesnél jár.

Szerző: Guber Péter

További hírek