Szombaton a Szekszárd ellen játssza története első NB I-es bajnokiját a Vidi női csapata

Női együttesünk keretét a nyáron egyben tudta tartani a szakmai stáb, sőt két tapasztalt játékossal sikerült is azt megerősíteni. 

Női csapatunk története első NB I-es bajnokijára készül, melyet szombaton délelőtt 11 órakor játszanak a fehérvári hölgyek a Szekszárd ellen a MOL Aréna Sóstó edzőpályáján. A csapat felkészüléséről és az első NB I-es szezon célkitűzéseiről Gajdóczi Tibor vezetőedzőt kérdeztük.

"Bízom benne, hogy sikerült felkészülnünk az NB I-re. Azt a munkát, amit a felkészülés előtt elterveztünk, sikerült elvégeznünk, végig nagyon jó körülmények közt tudtunk készülni a bajnoki szezonra. A lányokat nem kellett külön motiválni, mindenki átérzi annak a fontosságát, hogy klubunk most már a legjobb együttesekkel egy bajnokságban szerepelhet. A társaság eddig is nagyon összetartó volt, de úgy érzem, még ezen a téren is tudtunk tovább fejlődni. Két játékossal erősítettük meg a keretünket, Terestyényi Anna - aki augusztus elején a felnőtt válogatott összetartására is meghívót kapott - Soroksárról érkezett, Simon Franciskát pedig a Haladástól igazoltuk le. Nagy öröm számomra, hogy az NB II-es bajnokcsapatot gyakorlatilag sikerült egyben tartanunk és azok, akik kiharcolták a feljutást, most az élvonalban is bizonyíthatnak. Természetesen tisztában vagyunk azzal, hogy mennyivel nagyobb iramú mérkőzések várnak ránk az NB I-ben, mint amihez hozzászoktunk az NB II-ben. Velünk együtt öt olyan csapat szerepel idén az NB I-ben, akik tavaly még NB II-es együttesek voltak. Nekünk ezek a csapatok lesznek a fő vetélytársaink, a célunk az, hogy minimum két együttest megelőzzünk és jövőre is az NB I-ben szerepeljünk. A szombati bajnoki rajton épp egy olyan csapat látogat hozzánk, amellyel az előző idényben egy csoportban szerepeltünk az NB II-ben, akkor sikerült a Szekszárdot kétszer legyőzni, erre készülünk most is."

A mérkőzésre a belépés ingyenes.

Női NB I-es csapatunk nyári felkészülési mérkőzései:

Július 17.: MOL Fehérvár FC - Astra Üllő (NB I) 0-3
Július 23.: MOL Fehérvár FC - FTC (NB I) 0-10
Július 30.: DVTK (NB I) - MOL Fehérvár FC 1-1
Augusztus 7.: ETO (U19) - MOL Fehérvár FC 0-6

 

Szerző: Wéninger Ákos

Fotó: molfehervarfc.hu

További hírek