INTERJÚ

Szekeres először bizonyíthat kezdőként az EL-ben

Fiatal védőnk Marco Caneirat helyettesítheti csütörtök este, akit még tavaly decemberben, a Sporting elleni EL-meccsen állítottak ki.

"Tavaly mindössze egy alkalommal, a Slovan elleni idegenbeli találkozón kaptam csereként néhány perc játéklehetőséget az Európa Ligában. Most úgy tűnik, csütörtök este kezdőként léphetek pályára, hiszen Marco Caneira eltiltás miatt nem játszhat. Megmondom őszintén, egyáltalán nem izgulok, hiszen korábban sok nemzetközi meccset játszottam, gondoljunk csak az U20-as vb-re, vagy a különböző edzőtáborokra, ahol számtalan neves, magasan jegyzett ellenfél ellen játszottunk az elmúlt időszakban. Várom nagyon a Mladost Podgorica elleni párharcot. Ugyan keveset tudunk az ellenfelünkről, de nekünk nem is velük kell foglalkoznunk, hanem a saját játékunkat kell játszanunk. Örülök annak, hogy az első meccset Székesfehérváron rendezik meg, bízom benne, hogy nagyon sok szurkoló kilátogat, és buzdít bennünket. Szeretnénk jó játékkal, és kettős győzelemmel továbbjutni a montenegrói csapat ellen" - nyilatkozta honlapunknak Szekeres Adrián.

Szerző: Wéninger Ákos

Fotó: Kupeczik Krisztián

További hírek