Stopira: "Hat pontot akarunk szerezni az utolsó két bajnokin"

Zöld-foki szigeteki válogatott hátvédünk kemény mérkőzésre számít vasárnap az Újpest otthonában.

"Hét mérkőzés óta veretlenek vagyunk, aminek nagyon örülök. Amikor nem jöttek az eredmények, akkor is azt mondtam, hogy egy út van a sikerhez, még keményebben kell dolgoznunk és nem szabad feladnunk. Így tett a csapat és ez volt a kulcs ahhoz, hogy átfordult a csapat eredményessége. Természetesen védőként az is nagy öröm számomra, hogy az elmúlt két bajnokin nem kaptunk gólt. Mindig jobb és jobb teljesítményt várok el magamtól, és így vannak ezzel a csapattársaim is, ennek pedig az az eredménye, hogy csapatként tudunk sikeresek lenni. Az Újpest ellen kemény mérkőzést várok, de ez az ellenféltől függetlenül az idény hajrájában hatványozottan igaz minden találkozóra. Folytatni akarjuk a győzelmi szériánkat és hat pontot szerezni az utolsó két bajnokin, erre mentálisan is késznek érzem a csapatot. Most maximálisan az Újpest elleni meccsre fókuszálunk, ahol meg kell szereznünk a három pontot, utána pedig jöhet a Paks elleni hazai szezonzáró" - nyilatkozta honlapunknak a vasárnap 18:45-kor kezdődő újpesti bajnoki előtt hátvédünk, Stopira.

Szerző: Óházy Bálint

Fotó: molfehervarfc.hu

További hírek