SPORI

Solymosi Péter dirigál a Haladás elleni Magyar Kupa-meccsen

A veszprémi játékvezetővel már negyedszer találkozunk ebben a szezonban.

A 41 éves Solymosi Péter 20 éve, 1995-ben tett játékvezetői vizsgát, és 1997 őszén egy Várpalota – Badacsonytomaj ifjúsági mérkőzésen debütált. Hamar tagja lett az NB III-as játékvezetői keretnek, majd másfél év múlva besorolást kapott az országos keretbe, ahol először NB II-es, aztán NB I/B-s csapatok mérkőzéseit dirigálta.

A nemzeti bajnokság első osztályában 2000 őszétől tevékenykedik, 2002-ben vezette első meccsét, egy MTK – Matáv FC Sopron mérkőzést. A 2014-15-ös idényben az év legjobb játékvezetőjének választották.

Solymosival az elősző szezonban kétszer találkoztunk, Nyíregyházán 2-0-ra nyertünk, míg a PMFC-t hazai pályán 4-0-ra győztük le. A 2015-16-os idényben eddig három bajnokit vezetett nekünk, az elsőn a Haladás 1-0-ra nyerni tudott a Sóstói Stadionban, a másodikon 2-1-re kaptunk ki a Vasas otthonában, a harmadikon 3-0-ra vertük az Újpestet.

A Haladás elleni szerdai kupameccsen a két asszisztens Berettyán Péter és Horváth Róbert lesz, a tartalék játékvezetői teendőket Berke Balázs látja majd el.

Szerző: Acsai N. Ferenc

Fotó: vidi.hu

További hírek