RÓLUNK ÍRTÁK

Sallói István: "Ambiciózus céljaink vannak a szezonra"

Sportigazgatónk az EKL-továbbjutást követően és a bajnoki rajt előtt nyilatkozott a molcsapat.hu-nak.

“Vannak új játékosaink, természetes, hogy még nem tökéletes az összhang, de jól dolgozott a csapat a felkészülési időszakban, és úgy gondolom, jó állapotban várjuk a bajnoki rajtot. Természetesen még nem vagyunk csúcsformában, de a tétmeccsekkel egyre jobb formába fogunk lendülni Minden meccsből tanulunk, minden megvívott csatával egyre jobbak és összeszokottabbak leszünk. Ambiciózus céljaink vannak a szezonra, de a legfontosabb az, hogy ne legyen akkora hullámzás a csapat teljesítményében, mint a tavalyi szezonban. Kiegyensúlyozottabbnak kell lennünk, mert csak így érhetjük el a kitűzött célokat" - nyilatkozta Sallói István, aki kitért a különböző sorozatokra is.

"A bajnokságban a dobogóra kell állnunk, és fontos célkitűzés számunkra a minél jobb szereplés a MOL Magyar Kupában is. A döntőbe szeretnénk jutni, annál is inkább, mert tavaly nagyon elszúrtuk és ezt szeretnénk kiköszörülni, és a Red Blue Devils idén ünnepli a 30. születésnapját, mi pedig szeretnénk őket megajándékozni egy trófeával. A Konferencia Liga céljait részben a sorsolás is meghatározza. Úgy gondolom, a playoffkört megalapozottan vesszük célba, de a csoportkört nem tudjuk elvárásként megfogalmazni, hiszen az utolsó körben akár topligás ellenfelet is mellénk sorsolhatnak. Természetesen oda szeretnénk érni a főtáblára, és mindent meg fogunk tenni érte” - mondta sportigazgatónk.

A teljes cikket ide kattintva olvashatod el.

Szerző: Óházy Bálint

Fotó: molfehervarfc.hu

További hírek