Renato Cardoso Porto Neto a Vidiben folytatja

A 20 éves középpályás a portugál Sportingtól érkezik egy évre kölcsönbe.

Renato Neto 1991. szeptember 27-én született a brazíliai Camacanban. Hazájában az Academia Catarinense de Futebol csapatában kezdett futballozni, majd 16 évesen került a Sporting Lisszabonhoz. 2009-ben mutatkozott be a fővárosi zöldeknél, összesen nyolc mérkőzésen jutott szóhoz az első csapatban. 2010-2011-es szezont a belga Cercle Brugge-nél töltötte kölcsönben, 36 bajnokin játszott, és négy gólt szerzett, valamint szerepelt 18 további meccsen, azokon egy gólt ért el.

"Tudom, hogy a Videoton 2011-ben bajnok volt, és egy jó csapat, kitűnő játékosokkal. Folyamatosan fejlődik a klub és a csapat is, és igazán vonzónak találom azokat az elképzeléseket, amelyeket az általam is nagyra tartott Paulo Sousa vezetőedző ismertetett velem. Úgy érzem, a Vidiben komoly lehetőségek rejlenek, ezért is döntöttem úgy, hogy elfogadom a klub ajánlatát. Bízom benne, hogy komoly sikereket fogunk elérni együtt, és őszintén mondom, nagyon örülök, hogy itt lehetek" - nyilatkozta honlapunknak Renato Neto, aki egy évig kölcsönben szerepel nálunk. Sok sikert kívánunk neki a Vidinél!

Szerző: Acsai N. Ferenc

Fotó: vidi.hu

További hírek