INTERJÚ

Pátkai Máté: "Már az első félidőben eldöntöttük a három pont sorsát"

Középpályásunk természetesen örül első vidis duplájának.

A MOL Vidi FC 4-0-s, Paks elleni sikerének egyik fő letéteményese Pátkai Máté volt. Középpályásunk duplázni tudott az OTP Bank Liga 13. fordulójában és már 4 gólnál jár az idény során, amivel holtversenyben 7. a góllövőlistán.

"Meglepően nagy volt a különbség a két együttes között, előzetesen erre talán senki nem számított. A Paks ellen általában szenvedős találkozókat szoktunk játszani, ez a mai nem illett ebbe a sorba. Zártan védekeztek az első minutumtól kezdve, látszott, hogy ma ebben a szellemben terveztek futballozni. Az első félidőben elkövettek néhány olyan hibát, amiből helyzeteket tudtunk kialakítani, így gyakorlatilag már akkor eldöntöttük a három pont sorsát. Ami a sérülésemet illeti, az első játékrészben elcsúsztam, rosszul értem talajt, de úgy tűnik, semmi komoly probléma nincs, holnapra már teljesen jól leszek. Bár a bajnokságban már négy gólnál járok, nincsenek olyan ambícióim, hogy megnyerjem a gólkirályi címet, nem gondolnám, hogy veszélyeztetném az éllovasokat ebben a tekintetben. Nagyon örülök, hogy először sikerült dupláznom a Vidiben, fontos volt ez számomra és a csapat számára is. Tapadunk a Fradira, akiket minél hamarabb szeretnénk utolérni!" - fogalmazott Pátkai Máté.

Szerző: Guber Péter

Fotó: molvidi.hu

További hírek