VÁLOGATOTT

Pátkai Máté: "Az egész mérkőzést kontrolláltuk"

Az észtek elleni találkozót végig pályán töltő középpályásunk szerint megérdemelten nyert a válogatott.

A magyar válogatott csütörtök este a Groupama Arénában magabiztos, 2-0-s sikert aratott Észtország felett. Nemzeti csapatunk ezzel biztosította bennmaradását a Nemzetek Ligája C divíziójában. A találkozót követően a mind a 90 percet pályán töltő Pátkai Máté a molvidi.hu-nak értékelt.

"Az egész mérkőzést kontrolláltuk, szinte végig az történt, amit mi szerettünk volna. A harmadik percben volt egy megingás, amikor egy pontrúgást követően Dibusz Dénesnek kellett nagyot védenie, ezen kívül helyzete sem volt az észt válogatottnak. Agresszíven letámadtunk, nem hagytuk őket levegőhöz jutni, úgy gondolom, megérdemelten nyertünk. Az utolsó passzokon, befejezéseken azért még csiszolhatunk, pontatlanok voltak, összességében egy pontrúgásból és egy potyaízű góllal sikerült megtörni őket, de ennek nincs jelentősége. Manapság a futballban a gólok 30-40%-a pontrúgás után esik, úgyhogy ezekre ugyanúgy fel kell készülni - ezt a feladatot most teljesítettük, Willy Orban remekül érkezett a beadásra. Sajnos vasárnap, a finnek ellen nem léphetek pályára az eltiltásom miatt, így könnyen lehet, hogy hamarosan visszatérek a Vidihez" -nyilatkozta Pátkai Máté.

Szerző: Guber Péter

Fotó: molvidi.hu

További hírek