VIDI-PAKS

Öt érdekesség

Öt éve 2-1-es győzelmet hozott csapatunknak a december 16-i bajnoki, háromszor nyertünk négy góllal a Paks ellen az NB I-ben.

Az OTP Bank Liga idei utolsó fordulójában szombaton 12:30-tól a Paksi FC ellen lép pályára csapatunk a Sóstói Stadionban. A találkozóra való ráhangolódáshoz öt érdekességet gyűjtöttünk össze.

1. Örökmérleg

A két együttes eddigi 43 élvonalban lejátszott mérkőzése fehérvári fölényt mutat: 20 Vidi-siker és 12 döntetlen mellett 11 alkalommal nyertek a tolnai zöld-fehérek, az összesített gólarány 70:41 a mieink javára.

Az első Paks elleni NB I-es meccsünket 2006 augusztusában, idegenben játszottuk, amikor Csizmadia és Sitku góljaival 2-0-s győzelmet aratott a későbbi paksi vezetőedző, Csertői Aurél irányította együttesünk. Legutóbb idén szeptember elején, idegenben 2-0-s vereséget szenvedtünk ellenük.

2. Ismerős arcok

Első keretünkből válogatott védőnk, Fiola Attila játszott korábban a Paks színeiben, a másik oldalon pedig két korábbi Vidi-játékos szerepel: Szabó Bálint és Haraszti Zsolt is játszott korábban piros-kékben. Haraszti a 2015-ös, Szabó a 2018-as bajnokcsapatunknak volt tagja.

Érdekesség, hogy népszerű sportmasszőrünk, "Penge", azaz Debreceni Tibor is Pakson focizott korábban, majd később ott kezdte meg masszőri pályafutását is.

3. A legeredményesebb gólszerző

A Vidi-Paks párharc góllövőlistájának élén a klubunk örökös góllövőlistáját 117 bajnoki góllal vezető korábbi támadónk, Nikolics Nemanja áll, aki hétszer vette be szombati ellenfelünk kapuját. Niko 2010-ben lőtte első vidis gólját a Paksnak, 2014-es, 4-1-es győzelmünk alkalmával duplázott is.

A párharc történelmében öt gólnál jár a mindkét együttesben megfordult Haraszti Zsolt, négynél pedig a nyár óta újra a tolnaiakat erősítő Könyves Norbert.

4. A legnagyobb arányú győzelmek

Három alkalommal aratott bajnokin négygólos győzelmet a Vidi a Paks ellen: először 2011-ben, amikor hazai pályán a Paulo Sousa vezetette csapatunk Vasziljevics duplájával, valamint Alves és Nikolics góljaival 4-0-ra győzött.

2016-ban Henning Berg együttese szintén hazai pályán 5-1-re nyert Géresi, Scsepovics két, Hadzic és Lazovics góljaival, 2018-ban pedig Marko Nikolics vezetésével idegenben győztünk 4-0-ra, ekkor Pátkai kétszer, Nego és Hodzic egyszer-egyszer volt eredményes.

Minden mérkőzést figyelembe véve egy 8-0-s győzelem a legnagyobb Paks elleni sikerünk, amit 2001 telén, egy felkészülési mérkőzésen aratott Csongrádi Ferenc együttese, Földes Gábor négyszer vette be a tolnaiak kapuját.

5. A dátum: december 16.

Három alkalommal játszott a múltban december 16-i bajnokit csapatunk, legutóbb 2018-ban, amikor a Ferencvárost több mint 6000 néző előtt győztük le Sóstón Armin Hodzic és Marko Scepovics góljaival 2-1-re. 1981-ben is 2-1-re nyertünk, akkor a ZTE ellen Novath György és Nagy Tibor talált be, 1978-ban viszont 5-0-ra alulmaradtunk az ETO otthonában.

December 16-án született korábbi ügyvezetőnk, Bozai István Tamás, Magyar Kupa-döntős és másodosztályú bajnok védőnk, Lévai András, valamint a Ligakupa-mérkőzéseken pályára lépett egykori támadónk, Olasz Dénes.

Szerző: Óházy Bálint

Fotó: fehervarfc.hu

További hírek