DVSC-VIDI

Öt érdekesség

2021 és 2022 után 2023-ban is bajnokit játszik október 22-én csapatunk.

Az OTP Bank Liga 10. fordulójában vasárnap 15:30-tól a DVSC ellen lép pályára csapatunk a Nagyerdei Stadionban. A találkozóra való ráhangolódáshoz öt érdekességet gyűjtöttünk össze.

1. Örökmérleg

87. egymás elleni NB I-es bajnokijára készül a Vidi és a Loki, az örökmérleg kiegyenlített, de csapatunk javára kedvezőbb: 35 fehérvári és 33 debreceni siker mellett 18 alkalommal született döntetlen. A gólarány viszont néggyel vasárnapi ellenfelünknek kedvez, mi 112-szer, ők 116-szor találtak be az egymás elleni mérkőzéseken, ami meccsenkénti 2,7-es gólátlagot eredményez.

2. Az eddigi utolsó bajnoki Vidi-mesterhármas

Klubunk történelmében eddig 25 alkalommal sikerült egy játékosunknak egy NB I-es bajnokin legalább három gólt szereznie. Az elsőt még Wollek Tibor 1970-ben, a Haladás ellen szerezte, az utolsót pedig 2017-ben Marko Scsepovics, egy DVSC elleni 5-2-es siker alkalmával. A szerb csatár a találkozó 11., 59. és 65. percében villant, a harmadik gólját büntetőből szerezte.

3. A legnagyobb győzelmek: 4-0, 5-1

Az eddig lejátszott 86 élvonalbeli mérkőzésen kétszer sikerült négygólos különbséggel legyőznünk a Debrecent. Először 1983 áprilisában, amikor Vadász Imre, Novath György, Szabó József és Nagy Tibor találataival nyertünk 4-0-ra, majd 2016 augusztusában, amikor Lang Ádám és Feczesin Róbert duplázott és Géresi Krisztián is betalált, ekkor 5-1-re diadalmaskodtunk.

4. Kupadöntők a DVSC ellen

Az elmúlt bő két évtizedben több hazai kupasorozatban is játszottunk döntőt a cívisváros csapata ellen, 2008-ban a döntő mindkét mérkőzésén győzve, 3-0-s összesítéssel hódítottuk el a Ligakupát, de három Szuperkupa- és egy Magyar Kupa-döntőt is játszottunk ellenük, ezek közül a 2012-es, 1-1 után büntetőpárbajba torkolló Szuperkupa-döntő ért véget Vidi-sikerrel.

5. A dátum: október 22.

Pontosan egy évvel a debreceni mérkőzés előtt is játszott bajnokit csapatunk, akkor a Paks elleni hazai meccsen 1-1-es döntetlent értünk el, gólunkat Funsho szerezte. Ahogy 2021. október 22-én is NB I-es meccset játszott a Vidi, akkor Újpesten maradtunk alul 1-0-ra, a meccset eldöntő gólt jelenlegi hátvédünk, Csongvai Áron lőtte. 2016-ban a Paksot vertük 5-1-re ezen a napon, 2005-ben a Kaposvárt 3-0-ra.

1995-ben ezen a napon született 2015-ben Magyar Kupa-döntős középpályásunk, Vallejos Dominique.

Szerző: Óházy Bálint

Fotó: fehervarfc.hu

További hírek