ELLEN-ÉRV

"Izgalmas meccsre számítok"

A DVSC vezetőedzője, Srdjan Blagojevic szerint a mieink érkeznek nagyobb önbizalommal a vasárnap délutáni bajnokira.

"Munkával töltöttük a válogatott szünetet, próbáltunk fejlődni és olyan edzéseket tartottunk, amelyekre nem volt időnk akkor, amikor három meccset játszottunk egy hét alatt. Úgy gondolom, hogy ez nagyon hasznos volt, és a sérült játékosok felépülésével is foglalkoztunk. Mostanra már kicsit jobb helyzetben vagyunk, de még mindig nem tartunk ott, ahol szeretnénk. Nagyon nehéz mérkőzésre számítok, hisz erős ellenféllel állunk szemben. Már tavaly is említettem, hogy függetlenül a Fehérvár kiesés elleni harcától, az egyik legjobb csapatról van szó, nagyszerű egyéni kvalitású játékosokkal. A bajnokságon belül ők a topcsapatok közé tartoznak, nem lesz könnyű dolgunk ellenük. Feltételezem, hogy a két egymást követő győzelem miatt most az ellenfelünknek nagyobb az önbizalma. Ránk pont az ellenkezője igaz, hisz az elmúlt négy találkozón nem nyertünk, de az utolsó meccsen a Ferencváros ellen vissza tudtunk jönni, ami új energiát és hitet is adhat nekünk. Izgalmas meccsre számítok" - nyilatkozta a DVSC vezetőedzője, Srdjan Blagojevic.

Szerző: Óházy Bálint

Fotó: dvsc.hu

Forrás: dvsc.hu

További hírek