BARTOSZ GRZELAK

"Összességében elégedett vagyok a játékosokkal"

Vezetőedzőnk értékelte a Hajduk Split elleni két edzőmeccsünket. 

"A mai első mérkőzésen, vagyis az első hatvan percben jól játszottunk, jól építettük a játékunkat. Persze vannak még dolgok, amikben javulnunk kell, mint például a rögzített szituációk levédekezése, de ez teljesen normális a felkészülés legelején. Összességében elégedett vagyok a játékosokkal, örülök, hogy egy ilyen erős csapat ellen léphettünk pályára, mint amilyen a Hajduk Split" - mondta az első hatvan percről Bartosz Grzelak. "A második mérkőzésen rengeteg fiatal játékos volt pályán a csapatunkban, akik sokat tanulhattak ebből a találkozóból. Nem szabad túlságosan félénken játszani, a kelleténél jobban tisztelni az ellenfelet. Keményen kell letámadni és bátran megcsinálni azokat a dolgokat a labdával, amikre képesek vagyunk. Elégedett vagyok azzal, ahogy a srácok hozzáállnak a munkához, de tisztában vagyunk azzal, hogy még sokat kell tanulniuk" - összegezte gondolait a második hatvan perc lefújása után vezetőedzőnk.

Szerző: Wéninger Ákos

Fotó: fehervarfc.hu

További hírek