3-2-es győzelem az Magyar Kupa elődöntőjében

Kétgólos hátrányból felállva, remek második félidei játékkal, magabiztosan győztünk az MTK otthonában, és előnyből várhatjuk a visszavágót.

Az MTK Baráti Kör meghívására Kovács Ferenc, a Videoton FC tiszteletbeli elnöke, a kék-fehérek korábbi játékosa és edzője végezte el a kezdőrúgást a Magyar Kupa elődöntő első mérkőzésén.

Mindkét csapat lendületesen kezdte a találkozót, és a 6. percben már gólnak örülhetett a pár száz fős hazai publikum: egy középre adást követően Könyves talált be a kapunkba. (1-0)

A góltól függetlenül mi irányítottuk a játékot, és többször is eredményesen támadtuk le a hazaiakat már a saját térfelükön, de az MTK is próbálkozott. Miközben az egyenlítésért dolgoztunk, a 26. percben, teljesen váratlanul újabb gólt szereztek a kékek, megint Könyves volt eredményes. (2-0)

A félidő második felében többször is percekre beszorítottuk az MTK-t, de gólt nem sikerült szereznünk, úgyhogy 2-0-ás hátránnyal mehettünk az öltözőbe.

A gól után még jobban rákapcsoltunk, és újabb 10 perc után már 2-2 volt az állás. Nikolics készített le egy labdát Torghellének, és az egész mérkőzésen rengeteget dolgozó támadó kapásból lőtt a kapu jobb oldalába. (2-2)

Az MTK szinte teljesen veszélytelen volt a második félidőben, mi pedig tovább kűzdöttünk a győzelemért. Több látványos, ám sikertelen akció után a 85. percben Walter indult meg a kapu felé a bal oldalról, a 16-os vonalánál buktatták, Fábián pedig büntetőt ítélt. Niko nagyon magabiztosan lőtt a jobb alsóba, 5 perccel a vége előtt már nálunk volt az előny. (2-3)

Szerző: Acsai N. Ferenc

További hírek