INTERJÚ

Nikolics: "Ezúttal is közel jártam a mesterhármashoz, de úgy látszik, erre még tovább kell várnom"

Góllövő csatárunk, érthető mód, nagyon boldogan nyilatkozott a szombati bajnokiról, csupán egy dolog miatt volt pici hiányérzete. Kiemelte azt is, hogy van egy dolog a csapat teljesítményében, ami biztos, hogy európai mércével is ritkaságszámba megy.

"Ugyanolyan komolyan készültünk erre a találkozóra is, mint az összes többi meccsünkre. Szokás szerint hét közben igen alaposan kielemeztük az ellenfelünket, sokat videóztunk. A mester külön felhívta a figyelmünket, hogy egyáltalán ne számítsunk könnyű mérkőzésre, hiszen Pápán ebben a szezonban olyan csapatoknak nem sikerült nyerniük, mint a DVTK, Újpest, Győri ETO vagy éppen az FTC. Ráadásul hazai környezetben alig kapott gólt a Pápa, szóval tényleg nehéz meccs várt ránk. Az volt a tervünk, ami végül sikerült is, hogy a saját akaratunkat ráerőltessük a hazai együttesre. Az, hogy a meccs elején két gyors gólt sikerült szereznünk, az egész csapatot megnyugtatta, és a saját játékunkat tudtuk játszani. Öt gólt rúgtunk Pápán, ahol eddig nyolc bajnokin összesen hat gólt szereztek az ellenfelek, úgy gondolom, ez önmagáért beszélő adat. Ami miatt egy picit csalódott vagyok, hogy továbbra sincs mesterhármasom bajnokin a Vidiben, pedig ezúttal is közel jártam hozzá. Már legalább húsz alkalommal szereztem két gólt, nagyon örülnék egy mesterhármasnak is, de természetesen a legfontosabb, hogy a csapat nyerjen. Ezzel a pápai győzelemmel egy kis lépést tettünk ismét a végső célunk felé, de még mindig nagyon sok van hátra a szezonból. Az, hogy 16 fordulót követően 13 bajnokin gólt sem kaptunk, szerintem európai szinten is ritkaságszámba megy" - nyilatkozta honlapunknak Nikolics Nemanja, aki ebben a szezonban 15 bajnokin lépett pályára, és 15 gólt szerezve vezeti a góllövőlistát.

 

Szerző: Wéninger Ákos

Fotó: vidi.hu

További hírek