UTÁNPÓTLÁS

Nemzetközi tornán szerzett bronzérmet U8-as csapatunk

A remek teljesítményt ráadásul a megszokottól eltérő körülmények között érték el a Vidi fiataljai.

U8-as csapatunk az Illés Akadémia által szervezett Agrow Nemzetközi Teremlabdarúgó tornán vett részt. Az erős mezőnyben a magyarországi klubokat a Vidi, a Zalaegerszeg, a Pécs és a házigazda Illés Akadémia Haladás képviselte, míg külföldről az osztrák Sturm Graz és a szlovák Slovan Bratislava csapatai érkeztek. A hatcsapatos tornán körmérkőzéses rendszerben alakultak ki a helyezések, U8-asaink pedig remek játékkal a harmadik helyet szerezték meg.

„Csapatunk 5+1-es rendszerben és parkettás borításon most játszott először, így a Pécs elleni első mérkőzésen még kevésbé tudott alkalmazkodni ehhez, ennek ellenére kiegyenlített meccset játszottunk, de a végén egy egyéni hiba okozta öngólból, illetve egy jól eltalált lövésből vereséget szenvedtünk. A további mérkőzéseinken sok szép gólt szereztünk, végig domináltuk, és kétszer is nagyarányú győzelmet arattunk. A későbbi tornagyőztes Sturm Graz elleni meccsen azonban látható volt, ők játékban előrébb járnak, ellenük kevésbé sikerült labdát tartanunk, egy-két gyors megindulásból azonban így is szerezhettünk volna gólokat, ha bátrabbak vagyunk. Ez nem sikerült, így összességében bár szervezetten védekeztünk, de kikaptunk 2-0-ra. Az utolsó mérkőzésen, a Slovan Bratislava ellen "álmosan" kezdtünk, majd fokozatosan javult a játékunk, győzelmünkkel pedig bronzérmet szereztünk a tornán. A srácokat nagy dicséret illeti ezért a teljesítményért” – mondta Gelencsér Tibor, U8-as csapatunk vezetőedzője.

U-8

Szerző: Papp Brigitta

Fotó: vidi.hu

További hírek