TUDÓSÍTÁS

Nehéz helyzetben a Vidi az EL-párharc első felvonása után

Hiába voltak helyzeteink a Lech Poznan otthonában, nem sikerült betalálni, a hazaiak viszont könyörtelenül kihasználták az előttük adódó lehetőségeket.

Lassan szállingóztak a szurkolók a Lech - Vidi EL-mérkőzésre a poznani INEA Stadionba, a kezdésig 14 ezren foglalták el helyüket a 43 ezres létesítményben. A kezdő sípszó előtt a csapat egy "Gyógyulj meg, Pajo!" molinóval üzent a hétfői edzésen megsérült Filip Pajovicsnak.

Linetty távoli lövése volt a meccs első helyzete, amit Danilovics fogott a 3. percben. Kicsivel később már mi szerezhettünk volna vezetést, Gyurcsó szöglete után Soumah elé pattant a labda, aki 6 méterről, laposan lőtt, Buric nagyot védett. A 10. percben Gyurcsó léphetett ki ziccerben a hazai védők között, de hosszan szöktette magát, így a Lech kapusáé lett a labda. A 11. percben megszerezte a vezetést a poznani együttes: Linetty tette ki a labdát balra, Douglas laposan belőtte azt a tizenhatosunkon belülre, ahol maga Linetty érkezett és 12 méterről a hosszúba pörgetett. (1-0.)

A 14. percben Lovrencsics lőtt a kapu bal oldala mellé a tizenhatosunk sarkáról. Négy perccel később Pawlowski 25 méterről próbálkozott, alig ment a bal alsó mellé a labda. A 28. percben Gyurcsó 30 méteres szabadrúgását ütötte fölé Buric. A 33. percben Pawlowski került hatalmas helyzetbe, de 7 méterről szerencsére mellé lőtt, pár pillanattal Simon próbálkozása jött ki a Lech portásáról. Kevéssel a szünet előtt előbb Tralka lőtt kapásból egy visszaemelt labdát méterekkel fölé 22 méterről, majd Hamalainen próbálkozott 18 méterről, a megpattanó labda Danilovics kezében kötött ki. A 44. percben Gyurcsó akarta meglepni Buric kapust, 35 méterről kapura lőtt egy szabadrúgást, de mellé ment a labda, ez volt a játékrész utolsó említésre méltó momentuma.

A második félidőt erősen kezdtük, az első 10 percben többet birtokoltuk a labdát és helyzeteket is sikerült kialakítani, a 49. percben Gyurcsó ugratta ki Soumaht, a kicsúszó Buricról Ivanovszki elé pattant a labda, aki visszapasszolt Oliveirának, ő a hosszúra ível, Gyurcsó pedig kapásból mellé lőtt. Három perccel később Pawlowski szép keresztlabdája után Lovrencsics tüzelt 15 méterről, Danilovics védett. Az 57. percben növelte előnyét a hazai csapat: Lovrencsics adott be jobbról, Thomalla fejelt a kapufára, ahonnan a labda az elvetődő Danilovicsra, majd a hálóba pattant. (2-0.)

10 perccel később újabb hazai gól következett: Hamalainen kapáslövése kipattant a blokkról, balról visszaívelte a kapu elé Douglas a labdát, amit Tralka a kapu bal oldalába csúsztatott 5 méterről. (3-0.)

A 70. percben az előbbi gól szerzője, Tralka lőtt kapásból 24 méterről, mellé ment a labda. Próbálkoztunk, de nem igazán jutottunk el a Lech kapujáig, a hazaiak viszont tovább veszélyeztettek, a 79. percben Pawlowski 20 méterről centikkel tekert a bal felső fölé. A 84. percben Tralka szúrt bele egy labdába az ötösünk sarkán, Danilovics viszont jól jött ki és hárított. A hátralévő időben nem forogtak veszélyben a kapuk, végül 3 perc hosszabbítás után fújta le a találkozót Drachta játékvezető.

A Lech Poznan 3-0-ra győzött, és nagy lépést tett a továbbjutás felé. A visszavágóra augusztus 27-én, 19.00-tól kerül sor a Sóstói Stadionban.

Szerző: Acsai N. Ferenc

Fotó: vidi.hu

További hírek