PETŐ MILÁN

"Örülök, hogy kezdtem Mezőkövesden"

Fiatal középpályásunk hosszabb sérülés után kezdőként tért vissza a csapatba a Mezőkövesd elleni bajnokin.

"Nagyon örülök annak, hogy Mezőkövesden kezdőként léphettem pályára a Vidiben. Az volt a tervem, hogy a sérülésem után idén még mindenképp pályára tudjak lépni a Vidiben, örülök, hogy ez már a múlt héten összejött. Főleg védekező feladattal küldött a pályára a vezetőedző, úgy érzem, ha nem is hibátlanul, de azért komolyabb gond nélkül sikerült ellátnom a feladatomat. Persze a mérkőzéshiányt azért megéreztem, igaz mielőtt visszatértem, már pályára léptem a Vidi II-ben, ráadásul egy nagyon hajtós meccsen az FTC II ellen idegenben. Azt még nem tudom, hogy szombaton a Paks ellen ismét a kezdőben kapok-e helyet, vagy a cserék között, de nem is ez a fontos, hanem az, hogy tovább tartson a csapat jó sorozata, én pedig ha játéklehetőséget kapok, akkor szeretném ismét jól ellátni a rám bízott feladatot. Otthon egyébként minden meccsem után sokat szoktunk apuval beszélgetni, mindig elmondja, hogy látta a játékomat. Számomra nagyon hasznosak ezek a beszélgetések, ezekből is nagyon sokat tudok tanulni. Bízom benne, hogy tavasszal elkerülnek majd a sérülések és egyre több időt tölthetek majd a pályán" - nyilatkozta honlapunknak Pető Milán.

Szerző: Wéninger Ákos

Fotó: fehervarfc.hu

További hírek