TUDÓSTÁS

Magabiztos sikerrel jutottunk tovább a Magyar Kupában

A 36. percben kialakult a végeredmény, Marko Scsepovics mesterhármasig jutott.

Szerda este az NB III-as PMFC otthonában léptünk pályára a Magyar Kupában. Az egykor szebb napokat is megélt pécsiek kapuját csapatunk korábbi kapusa, Gábor Péter védte, a kispadon pedig ott volt Havasi Dániel is, aki két éve a Vidi II labdarúgójaként NB III-as gólkirályi címet nyert.

Remekül kezdtük a mérkőzést, az első támadásunkat góllal fejeztük be. Kovács szép cselekkel játszotta tisztára magát, majd Scsepovicsot hozta játékba, aki 12 méterről, nagy erővel lőtt a pécsi kapuba. (0-1.) 

A folytatásban is a mi akaratunk érvényesült, szűk tíz perccel később pedig már két góllal vezettünk. A 11. percben Hadzic végezhetett el egy szabadrúgást körülbelül 23 méterre a PMFC kapujától, középpályásunk pedig remekül tekerte el a sorfal fölött a labdát, amely a bal felső sarokban kötött ki! (0-2.) Három perccel később Stopira adott középre a bal szélről, Scsepovics alig maradt le a játékszerről.

A 19. percben Kovács iramodott meg a jobb szélen, középre adott, ahol érkezett Bódi, és néhány méterről kapura lőtt, Gábor Péter lábbal hatalmasat védett. A találkozó 33. percében Stopira hozta játékba saját térfeléről Scsepovicsot, aki könyörtelenül kihasználta Fellai utolsó emberként elkövetett hibáját - becsúszva nem sikerült tisztáznia támadónk elől a védőnek -, egyedül vezethette a labdát Gábor Péterre, és nem is hibázott. (0-3.) Sőt, három perccel később már mesterhármasnál járt szerb csatárunk: Hadzic ugratta ki Kovácsot a hazai 16-oson belül, aki nagyon önzetlenül továbbpasszolta a labdát a középen érkező Scsepovicsnak, ő pedig közelről újabb gólt szerzett. (0-4.)

Pár perccel a félidő vége előtt Bódi beadását Scsepovics látványos mozdulattal lőtte kapura, Gábor pedig nem kevésbé látványos mozdulattal védett!

Szünetben hármat is cserélt Henning Berg vezetőedző. Scsepovics, Stopira és Vinícius maradtak az öltözőben, Feczesin, Nego és Fejes pedig játékra jelentkeztek.

A játék képe nem sokat változott a második félidőben, továbbra is mi uraltuk a meccset. Az 56. percben Kovács három védőt kicselezve jutott be a hazai 16-oson belülre, Barczit hozta játékba, aki 8 méterről lőhetett kapura, Gábor nagyot védett. Öt perccel később Bódi szélről tekert kapura egy szabadrúgást, a játékszer egy hazai védőről a kapufára, onnan pedig az alapvonal mögé pattant.

A 82. percben Feczesin kapott nagyon szép labdát Barczitól, kicselezte Gábort, majd 16 méterről az üres kapu mellé gurított. Két perccel később újabb nagy helyzetet hagytunk ki: Barczi és Kovács vezethették kettő az egyben a labdát a PMFC kapusára, Barczi a passz helyett át akarta emelni a labdát Gábor fölött, erre azonban számított a Vidi egykori kapusa, így oda lett a száz százalékos helyzet.

Magabiztos, 4-0-ás Vidi-győzelemmel zárult a meccs, így csapatunk továbbjutott a Magyar Kupa következő fordulójába. Legközelebb szombat este az Újpest ellen lépünk pályára a bajnokságban.

Szerző: Wéninger Ákos

Fotó: vidi.hu

További hírek