Kapusunk a csütörtök esti bariszavi mérkőzésen kívül a következő hetek tétmeccseiről is beszélt honlapunknak.
"Az időjárás egy olyan külső körülmény, amelyre nincs ráhatásunk és az ellenfélnek is ugyanúgy nehézséget okoz a -8-10 fok, úgyhogy ezen mindenképp felül kellett kerekednünk a BATE elleni mérkőzés alkalmával. Nyilván az érezhető volt azért, hogy ellenfelelünk jobban hozzá volt szokva ehhez a hideghez, mi pedig az első 20 percben nem igazán találtuk a helyünket. Utána fokozatosan átvettük a játék irányítását, éppen ezért is volt különösen fájó, hogy a mérkőzés ezen szakaszában kaptuk a gólt. Nekünk főleg pontrúgásokból voltak lehetőségeink, sajnos ezeket nem tudtuk gólra váltani, míg a BATE egy olyan szituációt követően szerezte meg a vezetést, amely eddig a mi fegyverünk volt. A második félidő végén pedig egy kontratámadásból sikerült lezárniuk a hazaiaknak a meccset. Nyilván nem erre készültünk, de igazából nincs sok időnk csüggedni, hiszen vasárnap este már fontos bajnoki találkozó vár ránk a Bp. Honvéd ellen. Persze ez nem azt jelenti, hogy el is felejtjük ezt a meccset, a hibákat ki kell elemeznünk és tanulnunk kell belőlük. Ugyanakkor vasárnap mindenképp nyernünk kell, ezzel egyrészt sikerülne kicsit meglógnunk a Honvédtól, másrészt pedig ha esetleg pontokat veszítene a Ferencváros, akkor hozzájuk is közelebb tudnánk kerülni. A célunk az, hogy megvédjük a bajnoki címünket, ehhez úgy érzem minden feltétel adott és természetesen a Magyar Kupában is tovább kell lépnünk jövő héten. Az EL-álmainkról pedig nem mondunk le. Sajnos most nagy esélyt szalasztottunk el, de van még esélyünk, persze most már nem csak a mi kezünkben van a sorsunk. Két hét múlva hatalmas bravúrra lesz szükségünk annak érdekében, hogy legyőzzük az eddig száz százalékos Chelseat, de ahogy mondtam, nem adjuk fel!" - nyilatkozta Kovácsik Ádám.
Szerző: Wéninger Ákos
Fotó: molvidi.hu