Marko Nikolics: "A nagy sikerekhez nehéz út vezet"

Fontos lépés előtt állnak a Vidi harcosai.

„Nagyon fontos meccs előtt állunk, egy komoly ellenféllel találkozunk. A BATE nagyobb tapasztalattal bír az európai porondon mint mi. Szeptemberben ezzel a tapasztalattal 2-0-ra nyerni is tudtak ellenünk Budapesten, azóta azonban szereztünk 6 pontot és jelenleg a csoport második helyén állunk. Motiváltak vagyunk, a játékosokon látom, hogy várják már a meccset. Elmondtam többször, most is megerősítem, a csapatom igazi harcosokból áll, akik küzdeni fognak a jó eredményért, a klub sikeréért és a magyar futball sikeréért. Fejben és taktikailag is tökéletesnek kell lennünk a meccsen, csak úgy érhetünk el eredményt. Sokszor mondtam már, de remek társaság alkotja a csapatunkat. Látom, hogy a játékosok magabiztosak, hisznek abban, hogy sikerül jó eredményeket elérnünk. Persze van nyomás, hiszen tudjuk, hogy mi a tét, de arról is sokszor beszéltem, hogy személyszerint én szeretem ezt. Ha nincs nyomás, akkor nincs cél, márpedig én olyan helyen szeretek dolgozni, ahol nagy célok vannak. Már így is többet értünk el, mint amit az emberek gondoltak korábban, de szeretnénk még sikeresebbek lenni. Persze holnap nagyon nehéz dolgunk lesz, de a nagy sikerekhez nehéz út vezet”

A sajtótájékoztatón szóba került a nagy hideg, valamint, hogy miért Minszkben edzünk, a találkozó helyszíne helyett.

„Az időjárással nem tudunk mit tenni, de otthon is 0-, -1 fokban edzettünk kedden, az sem mondható melegnek. Akármilyen hideg is lesz, ez nem lehet kifogás semmire. Ami fontos, hogy a pálya talaja rendben lesz. Pár napja még Debrecenben voltunk, ma pedig már repülőn ültünk Fehéroroszország felé. Nagyjából három óra plusz utazás lett volna még Bariszavba oda-vissza elbuszozni. Úgy gondoltuk, hogy ennél fontosabb a pihenés. Ez már a XXI. század, a mérkőzés helyszínéről így is be tudtuk szerezni a legfontosabb információkat”.

Szerző: Molvidi.hu

Fotó: molvidi.hu

További hírek