Marko Nikolics: "Intenzívebb meccs lett, mint amire számítani lehetett"

A két vezetőedző értékelte a Szombathelyi Haladás - MOL Vidi FC bajnokit.

Marko Nikolics:

„Először is azzal szeretném kezdeni, hogy sajnálom, hogy a Haladás esett ki, mert itt ez a remek stadion, egy klub, amely tradíciókkal rendelkezik, valamint egy jó szurkolótábor, és szerintem a magyar labdarúgásnak nem jó, hogy egy ilyen csapat a másodosztályba kerül. Kívánom nekik, hogy jussanak vissza minél hamarabb! A mérkőzésre rátérve: intenzívebb meccset játszottunk annál, amire sokan számítottak, sok lehetőség volt mindkét oldalon, eldőlhetett volna mindkét csapat részére a találkozó. Azt lehetett látni, hogy azért rotáltuk a csapatot, még a mérkőzés közben is. Bízom benne, hogy Fiola Attila sérülése nem súlyos és mindenki készen áll majd a jövő heti kupadöntőre!”

A sajtótájékoztatón szóba került az, hogy ez volt Marko Nikolics 100. tétmérkőzése a Vidi edzőjeként, ezen kívül kérdezték arról, hogy őt mely csapatok keresik, valamint arról is, hogy tényleg Vidi-játékos lesz-e a jelenleg Haladásban futballozó Funsho Bangboye.

„Természetesen örülök annak, hogy száz mérkőzésen irányíthattam a Vidit, most nyilvánvalóan az a legfontosabb, hogy a 101. mérkőzés után kupagyőzelmet ünnepelhessünk. Két év alatt akkor sikerülne a bajnoki cím, a BL-playoff és az Európa Liga csoportkör mellé még egy serleget hozzátenni. A pletykákkal kapcsolatban annyit tudok mondani, hogy irányomban vannak ugyan megkeresések, de nagyon egyenes a viszonyom a klub vezetőivel, a szerződésem is él, szóval úgy tervezem, hogy maradok. Az szerintem a klub számára sem rossz visszajelzés egyébként, ha a vezetőedzőjét mások is keresik. Ami a Haladás labdarúgóját illeti: az átigazolások kezelése nem az én feladatom a klubnál, de egy jó, fiatal játékosról van szó. De a magyar és európai piacon rajta kívül is sok érdekes játékos van. Remélhetőleg minél hamarabb eldől, hogy kikkel tudunk erősíteni a következő szezonra.”

Horváth Ferenc:

„Kézben tartottuk a mérkőzést, egy jó csapat ellen végig ott tudtuk tartani a labdát az ellenfél térfelén, az első félidőben pedig különösen ült a letámadás. Ezt nagy dolognak tartom, a Vidi azért jobb csapat és más körülmények között készült a bajnokságra. A kapott gólunk azt hiszem, jellemző az egész szezonra, egy jól felépített meccs végén egy buta gólt kaptunk. Jó lett volna győzelemmel zárni, de a csapat így is mindent megtett a bennmaradásért. A semmiből lett felépítve ez a gárda, talán tavaszi negyedikek lettünk, ha jól tudom. Olyan dolgokat tanultam meg itt, amelyet semmilyen képzésen nem tanítanak. Például azt, hogy hogyan lehet felkészíteni a csapatot, ha késik a fizetés, vagy hogyan motiválsz akkor, ha nincs tétje az utolsó meccsnek. Kívánom a klubnak, hogy NB I-es csapata legyen a jövőben, ezek a szurkolók megérdemlik. Nem tudok arról nyilatkozni, hogy hogyan tovább, a szerződésem lejár, nincs opció egyik fél részéről sem. Az, hogy a végén a szurkolók magukhoz követelték a csapatot, az egy nagyon jó érzés. Fontos lenne a magyar labdarúgásnak, hogy a Haladás az NB I-ben szerepeljen újra.”

Szerző: Molvidi.hu

Fotó: molvidi.hu

További hírek