INTERJÚ

Kovács: "Összeszedetten, egymásért küzdve játszottunk egész ősszel"

Válogatott középpályásunk szerint nagyon fontos, hogy a jó eredmények mellett jó játékkal rukkolt elő a csapat az elmúlt félévben.

Első hely a bajnokságban, negyeddöntő mindkét kupában félidőben. Tökéletes volt az őszi szezon?

Ha nem is volt tökéletes, de nagyon jól szerepelt a csapat egész ősszel. A bajnokságban két meccset említhetek, ami nem úgy alakult, ahogy elterveztük, a DVSC és a Kecskemét elleni találkozók. A Fradival vívott rangadó pedig az a mérkőzés volt, amit meg kellett volna nyernünk, de sajnos csak egy pontot szereztünk. 51 pontból 44-et gyűjtöttünk a bajnokikon, így kicsit meg tudtunk lépni a mezőnytől. A bajnokság mellett pedig a kupákban is nagy győzelmeket arattunk, megyünk előre azokban a sorozatokban is.

Az eredmények mellett, ami természetesen a legfontosabb, kívülről úgy tűnt, sokszor nagyon látványosan és felszabadultan játszott a csapat. Így volt?

Pontosan. Az eredmények mellett számomra nagyon fontos, hogy jól játszottunk. Minden alkalommal kezdeményezőleg léptünk fel, idegenben és itthon is sok gólt szereztünk, és mindössze 6-ot kaptunk. Ez utóbbi rengeteget hozzátett a sikerekhez, hiszen óriási stabilitást ad a csapatnak a kitűnő hátsó alakzat. Összeszedetten, egymásért küzdve játszottunk az egész félévben és ennek meg is lett az eredménye. A már említett kecskeméti bajnokit kivéve az összes idegenbeli meccsünkön jól játszottunk, és magabiztosan nyertünk. Bár csak hatszor léptünk pályára más csapat otthonában, így is a második helyen állunk a csak az idegenbeli meccseket elemző tabellán.

5 gólt szereztél, nem is akármilyeneket. Hogy értékeled a saját teljesítményedet?

Többen is megálljuk a helyünket azon a poszton, amelyiken én játszom, gondoljunk csak Álvarezre, Kleinheslerre vagy Oliveirára, úgyhogy az én jő őszi teljesítményemhez, góljaimhoz elsősorban az kellett, hogy mögöttem is kiváló játékosok várjanak a bevetésre. Egymást húzzuk felfelé, de közben tudjuk, ha nem jól teljesítünk, jön más a helyünkre.

Hogy telt a téli szünet?

Nagyon ritkán jutottam haza a családomhoz év közben, úgyhogy elsősorban velük próbáltam tölteni az elmúlt heteket és fejben felkészülni a tavaszra.

Szerző: Acsai N. Ferenc

Fotó: vidi.hu

További hírek