INTERJÚ

Kovács: "A legfontosabb, hogy az első bajnokira összeérjen a csapat"

Középpályásunk értékelte az edzőtábor első hetét, beszélt a szombati, Dinamo elleni meccsről és arról is, miért jó nagy csapatokkal találkozni a felkészülés alatt.

Egy hete tart a második edzőtábor. Milyennek ítéled az eddig elvégzett munkát, hogy érzed magad?

Nagyon jól, hiszen a lehető legideálisabb körülmények között készülhetünk, jó az idő, jók az edzőpályák és a csapaton belüli hangulat is kitűnő. Volt alkalmunk látni a két edzőtábor között, hogy milyen lehetőségeink lennének otthon. Két meccsen vagyunk túl, az első sajnos nem úgy sikerült, ahogy terveztük, de azt mondom, inkább most jöjjenek ki a hibák, mint később. A másodikon már azt játszotta a csapat, amit a szakmai stáb elvár tőlünk. Mindenki, aki pályára lépett a Lokomotiv ellen, bizonyította, hogy lehet rá számítani. Főleg az első félidőben ment jól a játék a csapatnak. Az is kiderült, hogy mentálisan rendben vagyunk, és ha úgy állunk hozzá, bárkivel felvesszük a versenyt.

Szombaton a Dinamo Kijev ellen meccseltek, az sem ígérkezik könnyű feladatnak.

Az biztos. Ezek a kelet-európai sztárcsapatok olyan játékerőt képviselnek, akik ellen egy jó meccs nagyon sokat jelent a mi felkészülésünkben. Ha megnézzük, akár a Lokomotiv, akár a Dinamo keretében több  - európai középszinten mindenképp - topjátékos található. Nagyon szeretem az ilyen csatákat, reális képet adnak arról, hogy hol tartunk. Már csak azért is, mert ezek az együttesek nagyjából ott tartanak időben a felkészülésben, ahol mi. Ugyanolyan egységesen kell fociznunk, mint szerdán, és akkor biztos, hogy jó eredményt érünk el.

Mi jelent többet neked önbizalom terén, egy mondjuk úgy, hogy gyengébb ellenfél ellen 5-6 gólt rúgva győzni, vagy egy jóval erősebb ellen egy szoros meccset játszani?

Az egészséges önbizalom az egyik legfontosabb ebben a sportban, Mindkettő hozzásegíthet ehhez, de egy erősebb csapattal partiban lenni a reálisabb lehetőséget ad a helyes önértékelésre. A legfontosabb most, hogy a csapat összeérjen a tavasz kezdetére. Az eredmény pedig ilyenkor is számít, hiszen mindegy ki az ellenfél, úgy megyünk fel a pályára, hogy győzni akarunk. 

Közelítünk az edzőtábor végéhez, mennyire várod már, hogy újra otthon legyél, és mennyire várod az első bajnoki meccset a Győr ellen?

Most, a második tábor alkalmával szinte egyik meccs után jön a másik, ez mindenképp élvezetesebb, mint az első, amikor az edzéseken volt inkább a hangsúly. Természetesen jó lesz újra otthon lenni, és a kezdést is nagyon várom már, mert mégiscsak a tétmeccsek az igaziak. De most még nem ott tartunk, addig még sok munka vár ránk, amit én rettentően élvezek, semmi fásultság nincs bennem, várom a következő edzést és a Dinamo elleni meccset is!

 

 

Szerző: Acsai N. Ferenc

Fotó: vidi.hu

További hírek