INTERJÚ

Kovács István: "Örülök a győzelemnek, amiért jöttünk, azt elértük"

Középpályásunk értékelt a lefújás után.

Először is gratulálok a makói szurkolóknak és a klubnál dolgozóknak, mert remek hangulatot teremtettek! Ahogy azt már korábban is elmondtuk, a célunk a kupagyőzelem, amihez lépésről lépésre kell haladni, és az ilyen mérkőzéseket is meg kell nyerni, úgyhogy nagyon komolyan vettük a találkozót, örülök, hogy magabiztosan nyertünk. A ma pályára lépő játékosoknak jó lehetőség volt a mai összecsapás, hogy megmutassuk magunkat a stábnak éles helyzetben is. Természetesen nem lebecsülve az ellenfelet, de a 6-1-et reális eredménynek gondolom. Mehetett volna jobban nekem és a csapatnak is, de amiért jöttünk, azt elértük és ez a legfontosabb. Az elejétől próbáltuk nyomás alá helyezni az ellenfelet, hogy az előny birtokában később ne lehessen probléma, mert egy mély talajú pályán az idő előrehaladtával egyre nehezebb játszani. Ezzel nem is volt probléma szerencsére. A hazaiak is próbáltak játszani, úgyhogy jó meccset láthattak a szurkolók. Megfelelő ráhangolódás volt a mai találkozó a szombati, Vasas elleni rangadóra" - nyilatkozta a vidi.hu-nak Kovács István.

Szerző: Acsai N. Ferenc

Fotó: vidi.hu

További hírek