Kedvezőbb helyzetből várhatják a vidis hölgyek a rájátszás visszavágóját

Szombat délután az első mérkőzésen 1-1-es döntetlent játszott női csapatunk a Kelen SC otthonában. 

Női csapatunk már hetekkel ezelőtt megnyerte az NB II-es bajnokság Nyugati csoportját. A versenykiírás értelmében kétmérkőzéses bajnoki rájátszás dönt a két NB II-es bajnok között arról, hogy ki játszhat a következő szezonban a magyar élvonalban. A Keleti csoportot a Kelen SC nyerte meg száz százalékos teljesítménnyel, így roppant nehéz mérkőzés várt női bajnokcsapatunkra.

A rájátszás első mérkőzését többek között a Vidi korábbi portugál futballistája, Filipe Oliveira is a helyszínen tekintette meg, de gyakorlatilag zsúfolásig megteltek a lelátók a Kelen SC stadionjában, mintegy 300 drukker biztatta a lányokat. A találkozót hatalmas küzdelem jellemezte, helyzet azonban egyik kapu előtt sem adódott túl sok. Az első kapura lövésre a 40. percig kellett várni, ekkor azonban a Vidi fiatal futballistája, Pécsi Dóra lőtt óriási bombagólt (0-1). 

A második félidőben cserékkel sikerült a hazaiak edzőjének felfrissítenie csapatát, kiegyenlítettebb lett a játék, az első játékrészben ugyanis nagy mezőnyfölényt harcoltak ki a vidis hölgyek. A 62. percben két hazai támadó vihette a labdát kapusunkra, Szalai azonban óriási bravúrral, lábbal tudott menteni. A 70. percben Gergics 20 méteres lövése csattant a kapufán. A 76. minutumban Tagyi góljával egyenlítettek a hazaiak, azonban gyakorlatilag a középkezdés után Trampler szerezhette volna meg a vezetést újra csapatunk részére, de nagy helyzetben ő is a kapufát találta el. A 89. percben egy szélről érkező beadást Trampler vágott a kapuba, a partjelző azonban azt jelezte, hogy a labda az alapvonal mögött már elhagyta a játékteret a beadás előtt, így maradt végül az 1-1.

Az idegenben szerzett gólnak köszönhetően csapatunk várhatja kedvezőbb helyzetből a jövő heti visszavágót, melyet szombaton 13 órakor rendeznek meg a MOL Aréna Sóstóban. 

Szerző: Wéninger Ákos

Fotó: molvidi.hu

További hírek