EDZŐI ÉRTÉKELÉS

José Gomes: "Voltak a csapatban olyan játékosok, akik nem a tudásuk legjavát mutatták"

Vezetőedzőnk azt is hozzátette, hogy könnyen elképzelhető, hogy ezektől a játékosoktól még most nyáron megválik a klub.

José Gomes: "Nem sikerült a saját játékunkat játszanunk a mai napon. Amikor megpróbáltuk, akkor is körülményesen, lassan tettük mindezt. Ellenfelünk ezúttal is remekül védekezett, nekünk pedig nem sikerült véghezvinnünk mindazt, amit elterveztünk. Lehet, hogy papíron jobb csapat vagyunk a Mladostnál, a pályán azonban ez nem mutatkozott meg. A montenegrói csapat mindent megtett a győzelemért, és meg is érdemelték a sikert. Nálunk voltak olyan játékosok, akik nem a tudásuk legjavát mutatták, akik nem tették oda magukat teljes erőbedobással. Könnyen elképzelhető, hogy ezektől a játékosoktól a következő napokban elköszönünk, hiszen az átigazolási piac még nyitva van. Erre a mai meccsre úgy kell tekintenünk, mint egy hatalmas leckére, és mindenkinek tanulnia kell belőle. Ezt figyelembe véve mostantól a hazai megmérettetésekre kell készülnünk, ahol mindent, ismétlem mindent meg kell nyernünk."

Rakojevic Nikola: "Először is köszönök mindent a csapatnak. Remekül játszottak a srácok, végig betartották a taktikai utasításokat. A mérkőzés egészét figyelembe véve mindkét csapatnak voltak helyzetei, mi végig higgadtak tudtunk maradni, így a jogos kiállítás után sem estünk össze. Játékosaim mindent megtettek azért, hogy kiharcolják a továbbjutást érő gólt, ez az utolsó percben sikerült is. Ellenfelünk csapatába a nyáron sok új játékos érkezett, talán ennek is köszönhető, hogy még nem álltak teljesen össze. Mindenesetre nagy nap ez a mi csapatunk számára, nagyon boldog vagyok!"

Szerző: Wéninger Ákos

Fotó: vidi.hu

További hírek