EDZŐI ÉRTÉKELÉS

José Gomes: "Továbbra is ugyanannyi esélye van a továbbjutásra mindkét csapatnak"

A mérkőzés után a két vezetőedző értékelte a látottakat.

José Gomes: Az első félórában csak jobbra kellett néznem a kispadról, vagyis kizárólag a Győr térfelén folyt a játék, majd amikor egyszer átjutottak a félpályán, egyből sikerült gólt lőniük. Felesleges arról beszélni akár a mostani meccsel kapcsolatban, akár más esetben, hogy igazságos eredmény született vagy sem, mindig igazságos eredmény születik, az a csapat nyer, amelyik több gólt lő. Mi hiába alakítottunk ki rengeteg helyzetet, azokat nem sikerült értékesítenünk, a Győr pedig kettőből kettőt kihasznált, a foci ilyen. Ez az első felvonása volt a párharcnak, úgy fogunk elutazni Győrbe a visszavágóra, hogy kiharcoljuk a továbbjutást a kétgólos hátrány ellenére is. A legfontosabb, hogy a hibákat kijavítsuk, a jó dolgokat pedig még tökéletesebbre fejlesszük, hiszen még egyszer mondom, megvoltak a helyzeteink, de agresszívabbaknak kell lennünk a befejezéseknél. Egészen biztos vagyok abban, hogy a második meccsen ennek láthatják is az eredményét. Ma a Győr lőtt két gólt, a visszavágón miért ne lehetne fordítva? Mindkét csapatnak ugyanannyi esélye van most is a továbbjutásra, mint eddig volt. 


Pintér Attila: Tudtuk, hogy nagyon jó csapathoz érkezünk és nagyon nehéz mérkőzést fogunk játszani. Az első 15 percben kicsit kevesebbet futottunk a kelleténél, de utána ráéreztek a meccs ízére a játékosok és jól futballoztak. Amit elterveztünk, az sikerült, hiszen olyan eredményt értünk el idegenben, ami bizakodásra adhat okot a visszavágó előtt. Hangsúlyozom azonban, hogy még nincs vége a párharcnak. 

Szerző: Acsai N. Ferenc

Fotó: vidi.hu

További hírek