INTERJÚ

José Gomes: "A saját játékunkat akarjuk játszani Debrecenben is"

Vezetőedzőnk szerint az eddig mutatott hozzáállással sikerülhet kiharcolnunk a továbbjutást az este hatkor kezdődő meccsen.

"Egy nagyon jó csapat ellen lépünk pályára ma este, ez az első mérkőzésből is kiderült, az pedig szintén alátámasztja, hogy az elmúlt nyolc évben hatszor voltak bajnokok. Éppen ezért nagyon tiszteljük a Debrecen együttesét, azonban ellenük is szeretnénk a saját játékunkat játszani. Bízom benne, hogy ez idegebben is sikerül. Azzal a hozzállással és mentalitással, melyet érkezésem óta folyamatosan elvárok a csapattól, és amelynek a székesfehérvári össszecsapáson is sikerült megfelelniük a játékosoknak, úgy vélem, kiharcolhatjuk a továbbjutást" - nyilatkozta a vidi.hu-nak José Gomes.

Szerző: Acsai N. Ferenc

Fotó: vidi.hu/Kupeczik Krisztián

További hírek