INTERJÚ

Joan Carrillo: "Különleges meccs lesz a szerdai MK-találkozónk"

Vezetőedzőnk azt is elárulta, kik azok a játékosok, akik ezúttal nem lépnek pályára, illetve, hogy a Vidi II-ből kik lesznek a szerdai keret tagjai.

- Milyen mérkőzésre számít szerda délután a Magyar Kupában a BLSZ I-es Testvériség SE otthonában?

Mindenképp egy különleges meccsre számítok. Ez egy tipikus kupamérkőzés lesz, ahol egy alacsonyabb osztályú együttes lát vendégül egy NB I-es csapatot. A hazaiak biztos nagyon lelkesek lesznek, és extra motivációval lépnek pályára. Már a kupa első fordulójában kiesett eddig két NB I-es csapat, köztük a hozzánk hasonlóan 100%-os Paks is, ez is azt bizonyítja, hogy igenis komolyan kell venni a mérkőzést, még akkor is, ha ellenfelünk nem az élvonalban szerepel.

- Sikerült feltérképezni az ellenfelünket, és a pályát, ahol játszani fogunk?

Igen, mindent megtettünk azért, hogy ne érjen bennünket meglepetés. Láttam a Testvériség SE mérkőzését a Budapest Kupa döntőjében, amit 11-esekkel nyertek meg, valamint a szakmai stábom egyik tagja megnézte a mérkőzés helyszínét. Az biztos, hogy nem olyan minőségű pályán fogunk futballozni, mint a Sóstói Stadion.

- Hétfőn és kedden öt Vidi-játékos részt vett a válogatott összetartásán. Az ő játékukra számít szerdán?

Közülük négyen - Sándor, Gyurcsó, Nikolics és Juhász - az elmúlt időszakban sok mérkőzésen szerepeltek, ezért ők pihenni fognak. Kovács játékára azonban számítok, hiszen ő a legutóbbi két bajnokit ki kellett, hogy hagyja. Ami még érdekesség lehet, hogy két Vidi II játékos (Dominique Vallejos és Paudits Patrik - a szerk.) is velünk tart szerdán, és azt sem tartom kizártnak, hogy szóhoz fognak jutni a mérkőzésen. Dominique Vallejos az elmúlt másfél-két hétben az első csapattal edzett, és elégedett vagyok a munkájával. Pauditsot pedig régebbről ismerem, két évvel ezelőtt játszott már a felnőtt csapatban Ligakupa-meccsen.

Szerző: Wéninger Ákos

Fotó: vidi.hu

További hírek