HETI BEHARANGOZÓ

Heti menü: kupavisszavágó a Fradi, bajnoki a Haladás ellen

A Magyar Kupa negyeddöntőjének második meccsét szerdán, 18.00-kor, a 23. forduló mérkőzését szombaton, 18.00-kor rendezik Felcsúton. A Vidi II a Csepelt fogadja vasárnap Sóstón.

Magyar Kupa-negyeddöntő (visszavágó)
2016. március 2., szerda, 18.00: Videoton FC - Ferencvárosi TC

Február 10-én egygólos előnyt szereztünk a Fradi otthonában, így valamivel kedvezőbb helyzetből várhatjuk a kupavisszavágót, ahol már az elődöntőbe jutás a tét. Csapatunk a Puskás Akadémia elleni 1-0-s győzelemmel hangolt a találkozóra, a Fradi 2-1-re kikapott szombaton a Honvédtól a Bozsik Stadionban. A negyeddöntők további párosítása: DVSC-TEVA - Nyíregyháza (az első meccsen 2-1), Tiszaújváros - Újpest (1-8), Kozármisleny - Békéscsaba (1-2).

OTP Bank Liga 23. forduló
2016. március 5., szombat, 18.00: Videoton FC - Swietelsky Haladás

A bajnokságban hétvégén kezdődik a harmadik kör, ellenfelünk a negyedik helyezett Haladás lesz. A különbség mindössze egy pont a két csapat között, így egy győzelemmel helyet cserélnénk a tabellán. Ősszel Székesfehérváron és Szombathelyen is 1-0-s zöld-fehér győzelem született. 

NB III Nyugati csoport 21. forduló
2016. március 6., vasárnap, 14.30: Videoton FC II - Csepel FC

A Vidi II hétvégén 2-0-ra kikapott Tatabányán, de így is őrzi második helyét a táblázaton. Vasárnap a tizennegyedik Csepel látogat Székesfehérvárra, akik 4-0-s vereséget szenvedtek az ETO-tól hazai pályán az elmúlt fordulóban. Ősszel 3-2-re nyertünk a XXI. kerületben.

Szerző: Acsai N. Ferenc

Fotó: vidi.hu

További hírek