EDZŐI ÉRTÉKELÉS

Henning Berg: „Legközelebb ennél jobb teljesítményt kell nyújtanunk“

A két vezetőedző értékelte a szombat esti miskolci bajnokit.

Henning Berg:

„Az ilyen hosszú szünetek utáni mérkőzések jellemzően szorosak szoktak lenni, ez ma sem volt másképpen. Az első félidőben mi voltunk a jobb csapat, sok lehetőséget kialakítottunk és még többet kialakíthattunk volna, ha jobban ülnek az utolsó passzok. A második félidőt se kezdtük rosszul, de aztán egy jól sikerült pontrúgás után megszerezték a vezetést a hazaiak. Tudtuk, hogy rögzített szituációkból veszélyesek a magas embereik miatt, Novothny góljánál a beadás és az érkezés is jól sikerült. Ezt követően próbáltunk nagy nyomást helyezni rájuk, de jöttek a kontratámadások, Elek Ákos pedig szép gólt szerzett. Ha a DVTK a jövőben is így játszik, akkor biztosan előrébb lépnek majd a tabellán, mert jó játékosok alkotják a keretüket. Ma is jól védekeztek, ezt el kell ismerni, nekünk pedig úgy kell dolgoznunk, hogy legközelebb ennél biztosan jobb teljesítményt nyújtsunk.“

Horváth Ferenc:

„Nagyon rég ültem már úgy sajtótájékoztatón, hogy győzelem után kell okosakat mondanom. Jól futballoztunk ma este, ezúttal egy más felfogású együttes lépett ma pályára. Odafigyeltek a játékosok egymásra és jól funkcionáltunk csapatként. Ha nem nyertük volna meg a mérkőzést, hanem mondjuk 0-0 lett volna, akkor is elégedett lennék, mert olyan Diósgyőrt láttam a pályán, amilyet szeretnénk. Örülök, hogy egy ilyen jó csapat ellen sikerült szép eredményt elérnünk. Elkezdődött a bajnokság második harmada, bízom benne, hogy nem csak a Vidi, vagy az Újpest ellen tudunk majd nyerni, hanem a csapat a folytatásban végig meg tudja majd mutatni az igazi arcát.“

Szerző: Gressó Gergely

Fotó: vidi.hu

További hírek