EDZŐI ÉRTÉKELÉS

Henning Berg: "Presztízsmeccs volt a mai“

A két vezetőedző értékelte a Vidi-Partizan meccset.

Henning Berg:

„Úgy gondolom, hogy jó mérkőzést játszottunk Szerbia egyik élcsapatával. A Partizan láthatóan komolyan vette a találkozót, ahogyan mi is. Hasznos, hogy ilyen ellenfél ellen szereztünk fontos tapasztalatokat. Tetszett, ahogyan a csapat játszott, örülünk, hogy a Partizan ellen tudtunk meccselni a szünetben. Jó volt a csapat hozzáállása, az első félidőben ültek a passzok, fantasztikus gólt szereztünk. Presztízsmérkőzés volt a mai, egyik csapat sem szeretett volna veszíteni, szerintem ezt jól lehetett látni. Volt néhány kemény összecsapás, de ez azért belefér még egy barátságos meccsen is.“

Marko Nikolics:

„Nem egy klasszikus barátságos meccs volt, hasonló intenzitása volt a találkozónak, mint egy tétmérkőzésnek. Az eredménnyel persze nem vagyok elégedett, szerettünk volna nyerni. Voltak nagy lehetőségeink, de egy baloldali egyéni hiba után remek gólt szereztek a hazaiak. A második játékrészben szerintem irányítottuk a játékot, mentünk előre, de nem sikerült betalálni. Játékban viszont majdnem mindent megvalósítottunk, amit terveztünk. Sajnálom, hogy az U21-es válogatott játékosaink és két sérültünk nem léphetett pályára, mert akkor minőségibb játékot láthatott volna tőlünk a magyar közönség. Szeretném megköszönni a Vidi szívélyes vendéglátását, hasznos túrán van túl a csapat.“

Szerző: Gressó Gergely

Fotó: vidi.hu