Három játékos vesz részt a Vidi kötelékéből a válogatott decemberi összetartásán

Bernd Storck szövetségi kapitány december 13-tól négynapos edzőtábort tart Telkiben, az összetartáson részben fiatalok, részben olyan futballisták vesznek részt, akikben megvan a potenciál, hogy a későbbiekben az A-válogatott keret közelébe kerüljenek.

Bernd Storck az OTP Bank Liga utolsó idei fordulóját követően négynapos edzőtáborozást tart Telkiben, de ezúttal nem az A-válogatott keret tagjai érkeznek a szövetség edzőközpontjába, hanem egy "távlati csapat" áll össze, amelyet utánpótláskorú futballisták, illetve a néhány évvel idősebbek közül azok a labdarúgók alkotnak, akik már bizonyították, hogy képesek magas szintű teljesítményre.

A Vidi kötelékéből Lang Ádám, Gyurcsó Ádám és Kleinheisler László kapott meghívót.


Az edzőtáborozáson résztvevő keret:

Kapusok:
Dibusz Dénes (Ferencváros)
Hegedűs Lajos (MTK Budapest)
Nagy Gergely (Vasas)

Védők:
Botka Endre (Budapest Honvéd)
Pintér Ádám (Ferencváros)
Szabó János (Paksi FC)
Forró Gyula (Újpest FC)
Kocsis Gergő (Puskás Akadémia)
Lang Ádám (Videoton FC)
Gévay Zsolt (Paksi FC)
Hangya Szilveszter (Vasas)
Bese Barnabás (MTK Budapest)

Középpályások:
Nagy Ádám (Ferencváros)
Márkvárt Dávid (Puskás Akadémia)
Vida Máté (Vasas)
Kleinheisler László (Videoton FC)
Koman Vladimir (DVTK)
Adorján Krisztián (Novara)

Támadók:
Gyurcsó Ádám (Videoton FC)
Sallai Roland (Puskás Akadémia)
Gera Dániel (MTK Budapest)
Pekár László (Puskás Akadémia)
Mervó Bence (FC Sion)
Balogh Norbert (DVSC-Teva)

Szerző: Wéninger Ákos

Fotó: mlsz.hu

További hírek