EURÓPA LIGA

Lang Ádám: „Teljesen nyílt a párharc"

A Vidi válogatott védőjét az Európa Liga-visszavágóról kérdeztük.

„Teljesen nyílt párharcra számítok a visszavágón, hiszen itthon is ki-ki meccset játszottunk, egyenrangú ellenfelei voltunk a Midtjyllandnek. Végül a szerencse is döntött, hiszen úgy gondolom, nekünk voltak nagyobb helyzeteink, ők viszont kihasználták a hibánkat. A Midtjylland jó fizikumú, erős csapat, kiemelkedően magas centerrel, így ha nem is sikerül labdát birtokolniuk, egy-egy hosszú indítást egy ennyire magas center be tud csúsztatni, és ebből előnyt kovácsolhatnak. Nekünk játszanunk kell, sokkal többet kell kockáztatnunk, labdatartással, sok mozgással. A szakmai stáb kielemezte a dánok gyenge pontjait, és ezeket szeretnénk kihasználni. Hogy a visszavágón milyen összeállításban játszanak, persze nem tudhatjuk, de van egy valószínűsíthető összeállítás, amire számítunk, és amire készülünk. Nem egyszerű két fronton is hely állni, de hálás feladat, hogy nemzetközi porondon szerepelhetünk, ezt pozitív dologként kell felfognunk. A vasárnapi Vasas elleni mérkőzés óta már sikerült pihennünk, a stáb nagyon odafigyel a regenerálódásra, hogy mérkőzésnapon ne legyünk fáradtak, és ezzel szerintem csütörtökön sem lesz gond. Egy korai gól nagyon jó lenne, mindenképpen megnyugtatná a csapatot, hiszen akkor, szinte egy új mérkőzés kezdődne, ahol egyenlők az esélyek” – mondta Lang Ádám a vidi.hu-nak.

Szerző: Papp Brigitta

Fotó: vidi.hu

További hírek