Három (gól)királyok

Azóta senki sem mondhatta magáénak ezt a címmel csapatunkból. Egészen mostanáig: közel húsz év után újabb játékosunk büszkélkedhet a bajnokságban a legtöbb találattal, Nemanja Nikolics.

- Ha jól belegondolok, két éve játszom a magyar első osztályban, így még nagyobb elismerés számomra ez a gólkirályi cím – mondta Nikó. – A tavalyi szezonban, amikor Bajzát 20 góllal hódította el a címet, nekem 16 találatom volt, s ezzel akkor a képzeletbeli dobogó második fokára állhattam fel Tököli, Kabát és Rudolf társaságában. Akkor egyébként 22 meccsen szereztem a 16 gólt, az idei szezonban pedig 30 mérkőzésen léphettem pályára, s azalatt produkáltam a 18 találatot. Ha ezt nézem, gólátlagban rosszabb, de összességében véve mégis eredményesebb szezont zártam. A legszebb gólom szerintem – még kaposvári színekben – a Kaposvár-Pápa mérkőzés elsője volt, akkor egyébként dupláztam. A legfontosabb pedig talán a Diósgyőrnek rúgott tavaszi, mert egyfelől azzal nyertünk, másfelől úgy érzem, akkor biztosítottam magamnak a helyet a Vidi kezdőtizenegyében.

Nemanja Nikolics tavaszi, Videoton játékosként lőtt góljait itt tekinthetik meg szurkolóink.

Nikolics után szólaljanak meg korábbi gólkirályaink. Elsőként Szabó József, akit az a megtiszteltetés ért, hogy a címért járó elismerést - az akkori szocialista országok közül egyedüliként - Párizsban vehette át. Az már csak hab volt a tortán, hogy néhány nappal korábban az UEFA Kupában, a Videoton pont a Paris Saint Germain csapatát verte Párizsban 4-2-re, s Szabó két találattal járult hozzá a győzelemhez.

Ugyan akkoriban a gólkirályi cím nem járt sem pénz-, sem tárgyi jutalommal, számomra örök élmény, hogy olyan nevek társaságában köszöntöttek, mint Platini, Van Basten, Larsen vagy Ian Rusch – emlékezett vissza klubunk egyik legendája, Szabó „Tyantyi”. - Tizenkilenc találattal lettem egyébként a legeredményesebb csatár 1985-ben, ami szerintem a magyar viszonyok között jónak mondható. Utoljára a ’70-es években volt jellemző, hogy 30 fölött rúgtak szezononként a legjobbak – például Váradi Béla a Vasasban 1976-77-ben 36 gólig jutott, az újpesti Fazekas László 1980-ban szintén ennyit jegyzett gólkirályként -, de azóta ez a szám csökkent. Eredményes csatárnak lenni mindig nehéz, hiszen akiről tudják, hogy veszélyes lehet a kapura, arra mindig jobban odafigyelnek az ellenfelek. Egyébként gólerősnek lenni sokkal könnyebb egy bajnokságra törő csapatban, mint egy kieső helyen lévőben, ez nyilvánvaló. Csakúgy, mint az, hogy az eredményesség nagyban függ attól, milyen közegben és társaságban játszik az ember, kik vannak mellette és a háta mögött. Én például sosem lettem volna az aki, ha nincs Májer Lajos: ő beadta, én befejeltem.

Időrendben tovább haladva, második gólkirályunk a ’80-as évek végének, a ’90-es évek elejének csatára, Petres Tamás, aki ugyancsak 19 találattal hódította el a címet. Arra a kérdésre, hogy könnyebb, vagy nehezebb volt-e akkoriban gólt szerezni, illetve mennyit változott a csatár posztja, így válaszolt:

- Bizonyos szempontból könnyebb helyzetben voltunk, hiszen akkoriban nem volt ennyire szervezett a csapat-, illetve a támadójáték, viszont nehezebb, ha azt nézzük, hogy nem területet védtek, hanem embert fogtak a védők - magyarázott Petres. - Ma jobban érvényesül az, aki gólérzékeny és gyors is, mert nagyobb szabadsága van, le tud szakadni az őt védőkről, be tud lépni „szűz” területekre. Szerkezetileg nézve a játékot, nagy változás nincs a korábbiakhoz képest, hiszen ma is háromtámadós, vagy két ékes játékot játszik a csapatok nagy része, ám a csatárjáték tartalommal jobban feltöltött. Nem feledkezhetünk meg azonban arról, hogy a csatár mindig nagyban függ a csapat többi játékosától, hiszen ahhoz, hogy eredményes legyen, jó labdákat kell kapnia. Magyarán elengedhetetlen a jól felépített, erős gárda – ilyen Fehérváron eddig háromszor volt, s ennek köszönhetően három gólkirálya van a Vidinek.