Garami szerint mi vagyunk az esélyesek

Ötödször találkozunk ebben a szezonban az MTK csapatával. Az összes közül ez lesz a legfontosabb mérkőzés.

A szerda délután 17 órakor kezdődő találkozóval kapcsolatban Garami József, az MTK mestere kiemelte, csapatuk úgy jutott el az elődöntőig, hogy más együttesekkel ellentétben szűkebb játékosállománnyal rendelkezett.

- nyilatkozta a kék-fehérek honlapján a szakember.

Az mtkhungaria.hu mérkőzés előtti összeállítása megemlíti, hogy a szerdai találkozó lesz az ötödik összecsapás a két klub között a 2011-2012-es szezonban. A bajnokságban már mindkét mérkőzését lejátszotta az MTK és a Videoton-Puskás Akadémia csapata. Ősszel 2-1-re kikaptunk Felcsúton, míg tavasszal, az első bajnokin bravúros, 1-1-es eredményt értünk el a Hungária körúton.

Az első csapat is találkozott már az MTK-val a Ligakupa csoportkörében, egyszer vereség, egyszer döntetlen lett az eredmény.

Ellenfelünk a tervek szerint a következő kezdőcsapattal áll fel: Groppioni - Wolfe, Kálnoki Kis, Szekeres, Vadnai - Vukmir, Kanta, Ladányi - Könyves, Tischler, Frank. A kispadon Hegedüs, Kelemen, Gál, Nikházi, Vass, Balajti és esetleg Zsidai kap helyet.

Szerző: Acsai N. Ferenc

További hírek