Felemás produkció a Vasas ellen

U16-os csapatunk legyőzte hazai pályán a Vasast, U18-as együttesünk viszont vereséget szenvedett az angyalföldiektől.

Videoton – Puskás Akadémia U16 – Vasas Kubala Akadémia U16 3-2 (1-1)

Nagy csata várt a két csapatra, hiszen az őszi mérkőzésük is igen szoros volt, és csak nagy nehezen tudtuk legyűrni a piros-kékeket hazai környezetben, kettő egyre. Most sem alakult másként, jól kezdtük a meccset, jól is játszottunk, és vezettünk ugyan Makrai Gábor egyéni akcióból szerzett korai találatával, ám erre kettővel válaszolt a Vasas. Előbb a 41-. majd az 56. percben talált be a duplázó Bartos Julian. Igazság szerint már az első félidőben meg lehetett volna nyerni a találkozót, mert több kínálkozó ziccert is kihagytunk. A szünet után kissé pontatlanok voltunk a végjátékban, és csak lehetőségekig jutottunk. Ráadásul a 60. percben Pintér Bencét második sárga lapja után kiállította, talán egy kicsit szigorúan Kövesdi Roland játékvezető. Ez egy kicsit megfogta a csapatot, de aztán Bozsó Milán a 73. percben egy kényszerítő után a bal sarokba gurított. Majd a 86. percben egy beadásba belekapott egy vendégvédő a 16-oson belül, a jogos büntetőt, pedig Balogh Dávid a jobb sarokba lőtte.

Nézze meg a mérkőzés jegyzőkönyvét!

     
  Cseh András értékelése: „Amit az Élet eddig a Győr és a Debrecen elleni meccseken elvett tőlünk, azt most visszaadta. Kellett egy kis szerencse is ahhoz, hogy fordítani tudjunk. Le a kalappal a gyerekek előtt, mert akárhogy is nézzük tíz emberrel harcolták ki a győzelmet!”  
     

 

Videoton – Puskás Akadémia U18 – Vasas Kubala Akadémia U18 1-2 (1-2)

Nem a legjobb előjelekkel várta csapatunk a harmadik helyen álló angyalföldiek elleni rangadót, hiszen sérült volt Pálinkás Ádám, Szucskó Zsolt és Cziránku Patrik, valamint az öt sárga lapos Zimermann Zoltán is hiányzott a megszokott csapatból. A 22. percben már kettő nullára vezetett a vendégcsapat, két csúnya helyezkedési hibát kihasználó Szénási Zoltán duplájával, amelyre aztán öt perccel később Alex válaszolt, aki egy nagyszerű baloldali támadás után Bartal Bence beadását passzolta a Vasas kapujába. Majd a 40. percben egyenlíthettünk volna, de Barcsay Márk kihagyott egy 11-est, amelyet a kapufára lőtt. A második félidőben rohantunk az eredmény után, a labdát még a gólvonalról sem sikerült bepréselni, de a Vasas azért bebizonyította, hogy nem véletlenül van csak két veresége, mert rendkívül szervezett, és masszív védekezést mutatott be. Ráadásul ellenünk a lehető legerősebb összeállításban léptek pályára.

Nézze meg a mérkőzés jegyzőkönyvét!

     
  Dajka László értékelése: „A mai naptól kezdve nem a kezünkben van a döntés, a mai napig becsülettel küzdöttünk, időnként jól is futballoztunk. Azok a súlyos egyéni hibák, amelyek az utóbbi időben voltak ma is megérkeztek, és büntetőt is hibáztunk. Csak gratulálni tudok a csapatomnak, tizenkét játékossal vittük végig a bajnokságot, de a hátralévő két mérkőzést is természetesen meg akarjuk nyerni."  
     





 

Szerző: Wéninger Ákos

További hírek