INTERJÚ

Elek Ákos: "Nem lehet más a tervünk, mint a három pont megszerzése"

Középpályásunk szerint közönségszórakoztató játékot mutattunk a Zalaegerszeg ellen.

Eltiltás miatt nem állhatott Joan Carrillo vezetőedző rendelkezésére a Ferencváros ellen kiállított Elek Ákos a ZTE-vel vívott bajnokin, a 23. fordulóra azonban megint hadra fogható lesz. Középpályásunk a Kaposvárral játszott találkozó előtt nyilatkozott.

"Úgy vélem, jól futballoztunk a Zalaegerszeg ellen, akár már az első játékrészben eldönthettük volna a mérkőzést. Emiatt van egy kis hiányérzetem, de a második félidő abszolút a miénk volt, bár ebben a kiállítás is sokat segített. Közönségszórakoztató játékot mutattunk be a szünetet követően. A Ferencváros elleni vereség után fontos volt számunkra, hogy az Újpestet kiejtsük és a ZTE-t megverjük, most pedig újabb olyan találkozó következik, ahol nem is lehet más a tervünk, mint a három pont megszerzése. Ezen a héten egy kissé szusszanhattunk, bár én kedvelem, amikor jön a meccsdömping, úgy érzem, a csapat is fel van készülve rá. Márciusban ismét sűrű lesz a program" - fogalmazott Elek Ákos.

Szerző: Guber Péter

Fotó: molfehervarfc.hu

További hírek