Elek Ákos: "Az átlagnál magasabb iramú mérkőzést játszottunk"

Középpályásunk a vasárnapi rangadót követően nyilatkozott honlapunknak.

"Mindkét gólt a mérkőzés azon periódusában kaptuk, amikor véleményem szerint jobban játszottunk a Fradinál. Az, amikor dominálsz egy meccsen, majd a semmiből kapsz egy gólt, értelemszerűen megfogja a csapatot. Sajnos nincs mit szépíteni, az első gólunkat amatőr helyezkedési hibából kaptuk, pedig rengeteget gyakoroljuk a pontrúgásokat. Azt bátran kijelenthetjük, hogy az átlagnál magasabb iramú találkozót láthattak a szurkolók, a semleges nézők pedig biztos élvezték is a csatát. Azt ugyanakkor nagyon sajnáljuk, hogy ezen a remek hangulatú rangadón, melyre sok olyan drukker is kilátogatott, akik esetleg csak ritkábban járnak meccsre, nem tudtunk olyan eredményt elérni, hogy jó élménnyel térjenek haza. Nagyon régen alakítottunk ki annyi gólhelyzetet egy meccsen, mint vasárnap este a Fradi ellen, legutoljára talán a Vaduz elleni összecsapásunk volt ehhez hasonló, annyi különbséggel, hogy ott nem érdemeltünk döntetlent, most azonban minimum az egy pontra mindenképp rászolgáltunk volna" - nyilatkozta honlapunknak Elek Ákos.

Szerző: Wéninger Ákos

Fotó: molfehervarfc.hu

További hírek