INTERJÚ

Elbert András: "Megtiszteltetés a Vidiben dolgozni"

Kapusedzőnk célja, hogy kiegyensúlyozott, jó kapusteljesítményt láthassanak a Vidi-szurkolók. Bemutatkozó interjú Elbert Andrással.

2006 és 2018 között Kuvaitban dolgoztál, ami nem mondható mindennaposnak a magyar edzők között. Mit adott neked szakmailag ez az időszak?

A kuvaiti időszaknak nagyon sokat köszönhetek. Eleinte az utánpótlásban dolgoztam, ahol sok mindent ki tudtam próbálni és sok dologra jöttem rá. Időm és anyagi fedezetem is volt, hogy eljárjak konferenciákra, ezt ott támogatták és jó néven is vették, hogy képzem magam. Ott találtam meg igazából azt az utat, amit azóta is járok. Az a 12 év az életem negyede, elég jelentős idő, de azt, hogy most itt lehetek a Vidinél, nagyban köszönhetem a kuvaiti időszaknak.

Rendszeresen jársz neves szakmai konferenciákra, az elmúlt években többek között Madridban, Portóban és Amszterdamban is képezted magad. Mik adnak a legtöbbet számodra ezeken a konferenciákon?

Fontos kiemelni, hogy nem csak a legjobbaktól lehet tanulni, hanem mindenkitől. Amikor legutóbb Portóban jártam egy rangos kapusedzői konferencián, az volt a legjobb, hogy jelen volt egy topcsapat képviseletében például az Arsenal első csapatának kapusedzője, de ott volt egy helyi, portói női együttes kapusedzője is, így nagyon széles volt a paletta. A szervezők kértek visszajelzést, ebben pedig le is írtam, hogy az volt a legpozitívabb, hogy sok különböző szinten lévő kapusedző volt, sok különböző országból és mindenki megmutatta, hogy ő hogy dolgozik. Nem azt mutatták meg, hogy mi a jó, hogy kellene csinálni, hanem hogy ők milyen precizitással és felépítéssel dolgoznak, hogy építik egymásra az edzésgyakorlatokat, az egyszerűből hogy mennek bele a mérkőzésszituációs gyakorlatokba. Mindig lát az ember egy-két olyan gyakorlatot, amit kicsit átformálva alkalmazni is tud, bárkitől lehet ötleteket ellesni. Az visz szerintem igazán előre, ha különböző szinteket nézel és mindig figyeled a trendeket.

Real Madrid, Juventus, Benfica, Arsenal, Liverpool, Watford

Többek között az említett topklubok első csapatainak kapusedzőival találkozott már Elbert András szakmai konferenciákon. Ilyen nagy nevek közül nehéz bárkit kiemelni, de amikor megkértük, hogy említsen egy konkrét nevet is, José Sambadére esett a választása.
“Végigjárta Európát, a legutóbbi Eb-n a spanyol válogatott kapusedzője volt, előtte Angliában dolgozott. Vele eddig ötször találkoztam, szinte már baráti viszonyban vagyunk. Nagyon jó kapcsolatrendszert sikerült kialakítanom, a legtöbbet akkor tanulja az ember, amikor ilyen szakmai nagyságokkal beszélget."

Mik az elmúlt időszak trendjei a kapusoknál?

A lábbal való játék a modern labdarúgás egyik alapeleme. A most az NB I-ben védő kapusok még nem ebben nőttek fel, amikor az utánpótlásban játszottak, valamint problémának érzem, hogy az utánpótlásban ritkán integrálják a kapusokat a többi gyakorlatba. Én azt vallom, hogy U14-es korosztályig nem kéne kinevezni kapust, hanem mindenki edzene kapusként és mezőnyjátékosként is. Így a kapusok lábbal való játéka olyan szinten lehetne később, mint a mezőnyjátékosoké. A Salzburg akadémiáján U12 alatt például nincs olyan, aki csak kapus, mert azt akarják, hogy mindenki jó legyen lábbal is.

Egy hónapja dolgozol együtt a Vidi kapusaival, milyen velük a munka?

Amikor elkezdtük a közös munkát a kapusokkal, elmondtam nekik, hogy mindenki ugyanarról a startvonalról indul, vágjunk bele a munkába és legyen egy egészséges verseny közöttük. Próbáltam edzésmódszer és terhelés terén is újítani, remélem, hogy ez pozitív hatással lesz a kapusok teljesítményére. Mindenki profin dolgozik, és a hangulat is remek az edzéseinken.

Nagyban segíti a munkádat az is, hogy a közös munka Michael Borissal közel sem új számodra?

Két évet dolgoztunk együtt az MTK-nál, ahol nagyon intenzív munkát végeztünk. Az első pillanattól éreztük, hogy egy hullámhosszon vagyunk a munkamorálban, munkasebességben egyaránt, ami nagyon fontos egy stábon belül. A sikerek alapja az, hogy stábon belül meglegyen a kohézió, és a mosónőtől a vezetőedzőig mindenki egy hajóban evezzen. Ez a Vidinél egyértelműen megvan, remélem, hogy ez az eredményességen is meglátszik majd.

Keylor Navas, Hugo Lloris, Yann Sommer, Marc-André ter Stegen, Gianluigi Buffon

"Vannak olyan kapusok, akik nagyon hasonlítanak arra, amit én is szeretnék a kapusainktól látni. Kedvencem nincs, de talán az említett öt név áll a legközelebb ahhoz a stílushoz, amit én szeretek."

Milyen célokkal érkeztél Fehérvárra?

A legfőbb célom az, hogy megfeleljünk az elvárásoknak, amik magasak, de ez a szép kihívás. Ehhez olyan szintre kell vinnünk a kapusokat, hogy ők is hozzátegyenek a csapat eredményességéhez a teljesítményükkel. Megtiszteltetés a Vidiben dolgozni, ezért dolgoztam eddig, hogy egy ilyen klubnál kapjak lehetőséget. Szeretnék minél tovább és minél eredményesebben dolgozni Fehérváron.

Mire vagy a legbüszkébb eddigi edzői pályafutásodból?

Arra, hogy minden csapatomnál sikerült olyan kapusközösséget kialakítanom, ami előre vitte a munkát, és úgy gondolom, mindenkinek sikerült valamit adnom. Bárkivel dolgozol egy évnél többet, valamennyire formálod, és ma is van olyan kapus, akivel 7 és 10 éves kora között foglalkoztam, és a mai napig nagyon jó viszonyban vagyunk. Annak, hogy jól dolgoztál-e valakivel, nem csak az a mércéje, hogy hányszoros válogatott vagy hányszor lépett pályára a Bajnokok Ligájában.

Nem mindig a látványos védés a legnagyobb védés

Nálam egy jó pozícióból való védés szakmailag sokkal előrébb van, mint hogy kinyúlsz keresztbe és látványosan fölé ütöd a labdát. Sokszor a látványosabb védések szakmailag egyszerűbbek. Nehéz legnagyobb védést kiemelni, de ami most beugrik, Igor Akinfejevnek a portugálok elleni nagy védése a 2017-es Konföderációs Kupán, amikor André Silva 5 méteres, oldalra tartó fejesét ütötte ki. Behátrálás, beleállás, jó helyen volt a keze, jó időben csinált mindent, nekem ez szakmailag sokkal többet ad, mint egy látványos védés.”

Mi a visszaigazolása a munkádnak?

Egy hosszútávú, stabilan jó kapusteljesítmény. Ha egy kapus “lehoz nullára” egy mérkőzést, az összejöhet úgy is, hogy alig van dolga és úgy is, hogy több bravúrt bemutat, így nem feltétlenül ez határozza meg a munkámat, de tény, hogy a clean sheetek száma egy objektív mutató. Kiegyensúlyozott, jó kapusteljesítményt szeretnék látni, ez az elsődleges cél.

Szerző: Óházy Bálint

Fotó: molfehervarfc.hu

További hírek