Egyszer már sikerült a továbbjutás idegenbeli 1-0-s vereséget követően

Amennyiben a múlt század húszas éveiben életre hívott Közép-európai Kupát (KK, nemzetközi nevén Mitropa-kupa) és az Intertoto-Kupát is hivatalos nemzetközi tétmérkőzéseknek tekintjük - erről megoszlanak a vélemények, hogy annak számítanak-e, vagy sem - akkor a múlt heti, Omonoia elleni KL-meccsünk volt történetünk 150. nemzetközi kupamérkőzése. De mivel jelen írásunk tárgya nem a bűvös 150-es szám, ezt inkább csak kisszínesként említjük meg, nem is bontanánk most ennél jobban ki, hogy mi is számít hivatalos nemzetközi tétmérkőzésnek és melyik versenysorozat nem az.

Az viszont megkérdőjelezhetetlen tény, hogy csapatunk jelenleg a harmadik számú európai kupasorozatban, a KL-ben érdekelt és a harmadik selejtezőkör odavágóján 1-0-s vereséget szenvedtünk idegenben. Történetünk során eddig kétszer várhattunk úgy nemzetközi kupavisszavágót, hogy az első, idegenbeli meccsünket 1-0-ra elveszítettük. Egyszer sikerült kiharcolni a visszavágón a továbbjutást, egyszer pedig nem. Nézzük először azt a párharcot, amikor kiestünk - igaz időrendben ez történt később, de a fókusz most a továbbjutáson van.

1989-ben Kaszás Gábor csapata az UEFA Kupa 1. fordulójában 1-0-s vereséget szenvedett a Hibernian FC otthonában és a visszavágón is a skótok bizonyultak jobbnak, a Sóstói Stadionban 3-0-ra nyertek és jutottak tovább a 2. fordulóba.

Négy évvel korábban, 1985 tavaszán a világ akkori egyik legjobb csapatának, a Manchester Unitednek az otthonában szenvedtünk 1-0-s vereséget az UEFA Kupa negyeddöntőjében. A játék képe hasonló volt majd' 40 éve az Old Traffordon, mint egy héttel ezelőtt Cipruson: a hazai csapat a helyzetek alapján akár több góllal is nyerhetett volna. Azonban ahogy 1985-ben, úgy most 2024-ben is be kellett érnie a hazai csapatnak egygólos sikerrel, köszönhetően elsősorban a remek vidis kapusteljesítménynek. Manchesterben elképesztően nagy nyomást kellett a fehérváriaknak kihúzniuk, de Disztl Péterrel az élen mindent mentettek a mieink. Cipruson pedig Tóth Balázs mutatott be olyan védéseket, amelyek már-már UEFA-Kupa-döntős elődjének egykori bravúrjait idézték.

Az 1-0-s vereséget követően Kovács Ferenc tanítványaira két NB I-es bajnoki is várt, mielőtt a Manchester United Székesfehérvárra utazott volna a visszavágóra. Nos, a két bajnokit csapatunk elveszítette, ráadásul mindkettőt hazai pályán: a Pécsi Munkás 1-0-ra, a Rába ETO pedig 2-1-re nyert Sóstón. Pető Tamás fiatal csapata is bajnoki vereséggel a háta mögött várja a szerdai visszavágót - Újpesten kaptunk ki 4-1-re.

De a fehérvári játékosok mit sem törődtek az esélyekkel és dacára annak, hogy az odavágón súlyos sérülést szenvedő Csongrádira nem számíthatott Kovács Ferenc, óriási szívvel küzdött minden Vidi-játékos és a lelkesedéssel el tudták tüntetni a két csapat közti minőségbeli különbséget.

Wittmann góljával 1-0-ra megnyertük a visszavágót és mivel a hosszabbításban sem született találat, büntetők döntöttek a továbbjutásról - nyilván nincs Vidi-szurkoló (de talán magyar futballszerető ember sem) aki ne ismerné kívülről a történetet. Az első két tizenegyest mindkét csapat értékesítette, részünkről Szabó és Burcsa, az angoloktól Whiteside és Jesper Olsen talált be. A harmadik körben - az odavágó egyetlen gólját szerző - Stapleton az égbe lőtt, Végh viszont magabiztosan a kapuba, így nálunk volt az előny. A negyedik körben Strachan és Wittmann, az ötödikben Gidman sem hibázott, egyetlen találatra voltunk a továbbjutástól, amikor Gömöri a bal kapufa mellé emelt, folytatódott tehát a párbaj. 25 ezer néző figyelte lélegzetvisszafojtva, ahogyan előbb Disztl Péter megfogja Albiston büntetőjét, majd Vadász bebombázza a továbbjutást érő, utolsó tizenegyest. Óriási ünneplés kezdődött a Sóstói Stadionban, a Vidi kiverte jóval nevesebb és esélyesebb ellenfelét.

Szerdán kiderül, hogy a történelem megismétli-e önmagát. Az biztos, hogy a játékosaink, ahogy 1985-ben, úgy most is szívvel-lélekkel fognak küzdeni!