TUDÓSÍTÁS

Döntetlen a szlovén bajnok ellen

Szünetben még a hazaiak vezettek, a második félidő elején Feczesin és Kovács góljával fordítottunk, végül Tavares találatával alakult ki a 2-2-s végeredmény. A Maribor a második 45 percben emberhátrányban játszott.

Napsütéses időben, 12 Celsius-fokban és zárt kapuk mögött kezdődött csapatunk újabb felkészülési mérkőzése Mariborban a legsikeresebb szlovén klub, az NK Maribor ellen.

A találkozó elején Feczesin kétszer is helyzetbe került, előbb fejjel, majd lábbal veszélyeztetett, előbbi próbálkozást Handanovic kapus fogta, utóbbi a jobb alsó mellé ment. A 17. percben egy lepattanó labdát megint Feczesin vett át, majd egy pattanás után 22 méterről a jobb alsót célozta meg, Handanovic kiütötte a labdát, amit Géresi éles szögből újra kapura küldött, a szlovén portás azonban másodszor is védett. Öt perccel később Ibraimi és Mendy kényszerítőztek, utóbbi nagy helyzetben, 13 méterről a jobb alsó mellé lőtt. A 27. percben megszerezte a vezetést a Maribor: egy lövés a jobbszélen álló hazai játékos elé pattant Juhászról, aki középre gurított, az érkező Mendy pedig 5 méterről a hálóba passzolt. (1-0.)

A 37. percben Vrsic egy cselsorozat után ballal lőtt 16 méterről, Kovácsik védett. A 40. percben az előrehúzódó Juhász adott be balról, Simon kevéssel maradt le a labdáról, ami így elment keresztben a kapu előtt, de még így sem volt veszélytelen. A félidő vége előtt Feczesin startolt egy elérhetetlennek tűnő labdára, hiszen Sme sokkal előnyösebb helyzetben volt, majd mindketten elestek, a szlovén védőt pedig kiállította a játékvezető. Alen Borosak úgy ítélte meg, hogy egyértelmű gólhelyzetben szabálytalankodott támadónkkal a Maribor védője. A szabadrúgást végül Heffler lőtte kapura 18 méterről, Handanovic védett. 1-0-s hazai vezetéssel vonultak pihenőre a játékosok.

A második félidőt nagy lendülettel kezdtük, és egy perc után egyenlítettünk: Stopira passzolt vissza egy labdát Hefflernek, aki balról a kapu elé tekert, Feczesin pedig 10 méterről a jobb alsóba fejelt. (1-1.)

A 49. percben Suler fejesét védte Kovácsik, két perccel később Bohar lőtt éles szögből fölé. Az 53. percben Harasztit vágták fel a tizenhatoson belül, a játékvezető tizenegyest ítélt, amit Kovács nagyon magabiztosan lőtt a léc alá. (1-2.)

A 65. percben jött a válasz, egy passz után Tavares lőtt 15 méterről jobbal a bal alsóba. (2-2.)

A 69. percben Haraszti 18 méteres bombáját kiütötte Obradovic, Heffler ismételt a tizenhatosról, de fölé szállt a próbálkozás. Hat perc múlva Rahmanovic lőtt 28 méterről, Kovácsik biztosan fogta a labdát. A 78. percben Haraszti lőtt 20 méterről, Obradovic kiütötte a bal alsóba tartó labdát. Az utolsó percekben beszorítottuk a hazaiakat, de újabb gólt már nem sikerült szereznünk, maradt a 2-2.

Legközelebb szombaton lépünk pályára, Sóstón fogadjuk a DVSC-TEVA csapatát.

Szerző: Acsai N. Ferenc

Fotó: vidi.hu

További hírek