HETI BEHARANGOZÓ

Csütörtökön a Lech Poznant, vasárnap a Debrecent fogadjuk

Az Európa Liga rájátszásának visszavágója és az OTP Bank Liga 7. fordulójának zárómeccse is 19.00-kor kezdődik.

Európa Liga rájátszás - visszavágó
2015. augusztus 27., csütörtök, 19.00: Videoton FC - Lech Poznan

Az EL-play-off első meccsén 3-0-ra kikaptunk Poznanban, így rettentő nehéz helyzetből várjuk a visszavágót a három magyar játékost - Lovrencsics Gergőt, Holman Dávidot és Kádár Tamást - is foglalkoztató lengyel bajnok ellen. Minden valószínűség szerint a hétvégi, MTK elleni bajnokin visszatérő Juhász Roland és az odavágót betegség miatt kihagyó Feczesin Róbert is Pető Tamás megbízott vezetőedző rendelkezésére áll majd.

OTP Bank Liga 7. forduló
2015. augusztus 30., vasárnap, 19.00: Videoton FC - DVSC-TEVA

A bajnokságban a hozzánk hasonlóan gyengén rajtoló DVSC-t fogadjuk vasárnap. Mindkét csapatnak égető szüksége van a három pontra, így minden bizonnyal hatalmas csatát láthatunk Sóstón. Kondás Elemér együttese hazai pályán kapott ki a Ferencvárostól múlt héten, mi az MTK ideiglenes otthonából távoztunk pont nélkül.

NB III. Nyugati csoport 5. forduló
2015. augusztus 30., vasárnap, 11.00: Videoton FC II - MTK Budapest II

A Vidi II remekül kezdte a szezont, első négy meccsét megnyerte, így egyedüli 100 százalékos csapatként vezeti az NB III. Nyugati csoportját. Az MTK második csapata kilencedik a tabellán, egyszer nyertek, kétszer ikszeltek és egyszer kikaptak, az előző fordulóban 1-1-et játszottak az ETO-val.

Szerző: Acsai N. Ferenc

Fotó: vidi.hu

További hírek