INTERJÚ

Caneira: "Szeretnénk megőrizni a második helyet"

Rutinos védőnket arról is kérdeztük, hogy mennyire nehezíti meg a csapat dolgát, hogy szezon végére több játékosunk is megsérült.

Milyen mérkőzésre számítasz szombaton a Kaposvári Rákóczi ellen?

Nagyon nehéz találkozóra számítok, igaz, egyik összecsapás sem nevezhető könnyűnek, a Kaposvári Rákóczi viszont kifejezetten nehéz ellenfél. Ugyanakkor nincs más lehetőségünk, meg kell nyernünk ezt a meccset, hiszen szeretnénk megőrizni a második helyünket.

Mennyire befolyásolja a csapat teljesítményét, hogy sok sérültünk van?

Ilyenkor szezon vége felé nem annyira ritka dolog, hogy több sérült is van egy csapatban. Ez egy olyan helyzet, amivel nem tudunk mit kezdeni, így ilyen feltételek mellett kell a legjobbat kihozni magunkból és így kell megnyernünk az utolsó három bajnoki mérkőzésünket.

Mit szól ahhoz, hogy korábbi Európa Ligás ellenfelünk, az FC Basel egészen az elődöntőig menetelt?

Az FC Basel már ellenünk is bizonyította, hogy nagyszerű csapat, egyáltalán nem véletlen, hogy az elődöntőig jutottak. Óriási dolognak tartom azt, hogy egy ilyen erős együttest sikerült hazai pályán legyőznünk, és idegenben is sokáig partiban voltunk velük.

És mit szólsz az Európa Liga döntőjéhez, ahol korábbi csapatod a Benfica a 93. percben bukta el a találkozót?

Úgy gondolom, 90 percen keresztül jobban játszott a Benfica, végül mégis a Chelsea örülhetett a végén. Sokszor szoktuk mondani, hogy a fociban bármi előfordulhat, így az is, amit szerda este láthattunk, azaz, hogy egy csapat 90 percen keresztül dominál és végül mégis vesztesen hagyja el a pályát.

Szerző: Wéninger Ákos

Fotó: Kupeczik Krisztián

További hírek